F1: Mugellóban arra számítanak, hogy lesznek helyszíni nézők

2020.08.29. 10:38
null
Mugello lehet az első verseny idén, amelyre kilátogathatnak a szurkolók (Fotó: Twitter)
Hiába rendezték eddig az összes versenyt zárt kapuk mögött a koronavírus-járvány miatt, Olaszországban remélik, hogy a szeptember közepi Toszkán Nagydíjra napi 3000 szurkoló látogathat ki. Olasz sajtóértesülések szerint az ezzel kapcsolatos egyezményt akár már a következő órákban aláírhatják.

 

Sokak értetlenségét váltotta ki, amikor a szeptember végi Orosz Nagydíjra elkezdtek jegyeket árulni, ugyanis a Formula–1 vezetősége eddig nem vetette fel, hogy bármelyik versenyen is jelen lehetnének nézők. Most azonban éppen a szocsi hétvégét megelőző Toszkán Nagydíjjal kapcsolatban merült fel, hogy akár napi 3000 néző is kilátogathat – legalábbis ezt szeretné Enrico Rossi, a tartomány elnöke.

A Sky Italia információi szerint a politikus akár már szombaton aláírhatja a Liberty Mediával az egyezményt, amelynek értelmében a pályánál található három tribünön, naponta összesen 3000 szurkoló tekinthetné meg a helyszínen az eseményeket.

Természetesen Rossi kiemelte: mindent megtesznek, hogy a lehető legbiztonságosabb módon oldják meg a nézők fogadását. Már a parkoláskor is gondoskodnak arról, hogy a szurkolók tartsák egymástól a kellő távolságot. Továbbá mindenkinek a testhőmérsékletét ellenőrzik, és persze a maszk viselése is kötelező lesz.

A mugellói létesítménynél már csak azért is örülnének, ha legalább ennyi néző jelen lehetne, mert ezen a versenyen ünnepli a Ferrari az 1000. F1-es nagydíját.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23

Verstappen komolyan fontolgatja, hogy befejezi az F1-es pályafutását

F1
2026.03.29. 14:56

„Figyelmeztettük az FIA-t” – a versenyzők változtatást követelnek Bearman óriási bukása után

F1
2026.03.29. 13:26

Antonelli az újabb sikerrel a pontverseny élén! Russell leszorult a dobogóról Szuzukában

F1
2026.03.29. 09:00

„Rendkívül frusztráló” – Leclerc kifakadt a szuzukai időmérő után

F1
2026.03.28. 16:30
Ezek is érdekelhetik