F1: Montezemolo 27 millió eurós végkielégítést kap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.10. 21:51
Majdnem 27 millió eurós végkielégítést kap a Fiattól Luca di Montezemolo, a Ferrari távozó elnöke. Ennek a felét legkésőbb január végéig megkapja, a másik felét 20 éven keresztül utalja neki az olasz autógyár.

Montezemolo és a Fiat megállapodása értelmében2015. január 31-ig át kell utalni a számlájára 13.25 millió eurót (4.172 milliárd forintot), s ezért cserébe Montezemolo 2017 márciusáig egyetlen másik autógyártónál sem vállalhat munkát – állt az olasz gyár közleményében.

A torinói vállalat ezen felül vállalja, hogy húsz éven át összesen 13.71 millió eurót (évente 215 millió forintot) utal Montezemolónak.

Montezemolo a Ferrari F1-es istálló gyenge eredményei és a sportautókat gyártó vállalat gazdasági stratégiája miatt különbözött össze Sergio Marchionnéval, a Fiat igazgatójával, aki átvette a helyét a Ferrari élén.

A Ferrarit 90 százalékban birtokló Fiat részvényeinek ára Montezemolo távozásának bejelentése után megugrott a milánói tőzsdén, mert amíg az eddigi elnök évi 7000-ben korlátozta az évente eladható Ferrarik számár, Marchionne szerint fel kell emelni a számot 10 ezerre.

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 15:07

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik