F1: mindenki aláírta az új Concorde-egyezményt – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 11:31
null
Az új egyezmény 2021-től lép hatályba (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan bejelentette, hogy valamennyi csapat aláírta az új Concorde-egyezményt.

 

A Ferrari, a McLaren és a Williams már kedden jelezte, elkötelezte magát a Formula–1 mellett, majd szerdán a sorozat bejelentette, sikerült megállapodnia mind a tíz jelenlegi csapattal, így ők 2025-ig biztosan résztvevők lesznek.

„Ez az év példa nélküli a világban, és büszkék vagyunk arra, hogy a Formula–1 az elmúlt hónapokban egységesen kiállt amelett, hogy biztonságosan visszatérhessen a versenyzéshez. Már korábban jeleztük, hogy a világjárvány kiszámíthatatlan lefolyása nyomán több időbe telhet az új Concorde-egyezmény aláírása, és most örömmel jelentjük be, hogy sikerült még augusztusban megállapodnunk valamennyi csapattal a sorozat hosszú távú terveiről. A rajongók szorosabb párharcokat, kerék a kerék elleni csatákat akarnak látni, valamint azt, hogy minden alakulatnak legyen esélye dobogóra állni. Az új Concorde-egyezmény, beleértve a 2022-re tervezett szabálymódosításokat, lefekteti annak az alapjait, hogy mindez megvalósulhasson, és olyan környezetet teremt, amely pénzügyileg igazságos, és eltünteti a csapatok közötti különbségeket " – áll a sorozat elnöke, Chase Carey közleményében.

Az új Concorde-egyezmény létrejötte az Formula–1, az FIA és valamennyi csapat között biztosítja a stabil jövőt a Formula–1-es világbajnokság számára. Az F1 meredek fejlődési görbét írt le az elmúlt hetven évben, miközben feszegette a határokat a biztonság, a technológia, illetve a versenyzés területén, és most megerősítheti, hogy egy izgalmasnak ígérkező, új fejezetet nyithat a történetében. A példa nélküli nehézségek és kihívások idején büszkeséggel tölt el, hogy az F1 résztvevői a sorozat és a szurkolók legjobb érdekét szem előtt tartva dolgoztak együtt az elmúlt hónapokban azon, hogy megegyezzenek egy útról, ami fenntarthatóbb, igazságosabb és izgalmasabb versenyeket hozhat az autósport csúcsán" – tette hozzá az FIA elnöke, Jean Todt.

Az új Concorde-egyezmény 2021-től lép hatályba, és egészen 2025-ig teremt stabil alapot a sorozat számára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik