F1: megvan a Ferrari új csapatfőnöke – hivatalos

2022.12.13. 10:06
null
Vasseur lett a Ferrari új csapatfőnöke (Fotó: Getty Images)
Hivatalos honlapján jelentette be a Ferrari, hogy Frédéric Vasseurt nevezték ki a Scuderia új csapatfőnökének. A szakember 2017 óta a Sauber istálló nevét átvevő Alfa Romeo csapatfőnöke volt, 2016-ban pedig a Renault-nál töltött be hasonló tisztséget.

Frédéric Vasseurt nevezte ki a Ferrari új csapatfőnökének, aki így Mattia Binottót követi az olasz alakulatnál. A francia szakember 2016-ban a Renault csapatfőnöke volt, majd 2017-ben átigazolt a Sauber istállóhoz – amely azóta az Alfa Romeo nevét viseli –, ahol ugyanebben a szerepkörben dolgozott.

„Boldogok vagyunk, hogy köszönthetjük Fred Vasseurt a Ferrari istállónál mint új csapatfőnököt. Karrierje során képes volt ötvözni mérnöki képességeiből származó szakmai tudását azzal, hogy folyamatosan kihozta a legjobbat pilótáiból és csapatából. Ez a hozzáállás és vezetői képesség szükséges ahhoz, hogy megújult erővel lépjen előre a Ferrari” – közölte a Ferrari ügyvezető igazgatója, Benedetto Vigna.

„Megtisztelve érzem magam, hogy a Ferrari csapatfőnökének neveztek ki. Mivel egész életem során szenvedélyes voltam a motorsport iránt, mindig is a Ferrari képviselte a versenyzés csúcsát számomra. Várom, hogy ezzel a tehetséges és igazán szenvedélyes csapattal dolgozhassak Maranellóban. Célunk az, hogy tiszteletben tartsuk a Scuderia múltját, valamint hogy büszkévé tegyük a tifosit világszerte” – mondta Vasseur.

Legfrissebb hírek

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
2 perce

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
2 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
4 órája

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
6 órája

A Red Bull az ADUO-eredmények felülvizsgálatát kérte az FIA-tól – sajtóhír

F1
7 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
2026.06.08. 12:24
Ezek is érdekelhetik