ZSOLDOS BARNA 2022.01.18 12:21

F1: még Damon Hillnek is nekimentek Hamilton rajongói

Saját korábbi hősüket is kikezdték Lewis Hamilton dühös rajongói, pedig Damon Hill csak arra kérte őket, tegyék túl magukat a 2021-es idényzárón. Az igazságot követelő többség forr a dühtől.

Damon Hill (jobbra) szerint az évadzáró alakulása óriási károkat okozott Lewis Hamiltonnak és az F1-nek, de úgy véli, tovább kell lépni (Fotó: Imago Images)

Az ellentmondásos idényzáró óta is csak hallgat Lewis Hamilton – pedig több mint egy hónap telt el –, elkeseredett rajongói viszont annál inkább hallatják hangjukat a közösségi médiában. Bár az 1996-os világbajnok Damon Hill az elmúlt napokban megpróbálta eljátszani a békebíró szerepét, ezzel csupán azt érte el, hogy magára haragította a szurkolókat, akik nem szeretnék, ha következmények nélkül maradnának a történtek.

A december 12-i abu-dzabi idényzáró utolsó köreiben a versenyigazgató ­Michael Masi saját hatáskörben úgy döntött, hogy az addigi precedenssel ellentétben hamarabb visszahívja a boxba a biztonsági autót, ráadásul csak az élen álló Lewis Hamilton és a második Max Verstappen között haladó lekörözötteknek engedi meg, hogy visszavegyék körüket. Így a Mercedes versenyzője könnyű prédává vált a frissebb, lágyabb gumin száguldó holland ellenfelének, az eseményeket pedig sokan manipulációnak tartják.

 VÉLEMÉNY

„Teljesen rossz döntés született az évadzárón. Ha az az ember dolga, hogy sportszerű versenyt teremtsen, nem csűri-csavarja a szabályokat úgy, amiről azt gondolja, az F1 profitál belőle. Nem változtatod meg a szabályokat, hogy még egy kört lehessen futni, ha az teljesen sportszerűtlen” – mondta Johnny Herbert korábbi F1-es pilóta.

Bár Hill is úgy véli, igazságtalanság történt, szerinte eltelt már annyi idő, hogy a rajongók belenyugodjanak a végeredménybe: „Ha Hamilton-szurkoló vagy, tégy magadnak egy szívességet, és tedd túl magad a történteken, amelyeket nem lehet visszacsinálni soha többé” – írta a Twitteren a korábbi klasszis, akinek „jutalma” több száz gyalázkodó hozzászólás lett. Hill aztán emiatt szinte az egész hétvégét magyarázkodással töltötte, hogy lehűtse a kedélyeket.

„Csak annyit tehetünk, hogy lépéseket teszünk annak érdekében, ne fordulhasson elő újra ilyesmi. (...) Már sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha más döntések születnek. Abu-Dzabiban mindenki veszített, de tovább kell lépnünk, mert semmi sem fogja megváltoztatni az eredményt. (...) Hogy tisztázzam az álláspontomat: ami történt, borzalmas károkat okozott az F1-nek és Lewisnak, de ez már megtörtént. Nem tudjuk visszafordítani az idő kerekét. És ez nem az én hibám, rendben? Szóval kérem, mindenki tegye le a vasvillát...”

A történtek után sokan Masi fejét követelik, abban azonban a Mercedes vezetői is egyetértenek, hogy a személycsere nem oldja meg a problémát. A csapat már a fellebbezés visszavonását is ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az FIA nagyon részletesen elemezze ki a történteket, és találjon mindenkinek megfelelő megoldást. A nemzetközi szövetség sporttanácsbizottságának csütörtöki ülésén kiemelt témaként kezelik a biztonsági autós szabályokat, a következő tárgyalási szakaszban pedig bevonják az F1-es versenyzőket is. A részletes elemzéseket már februárban közzéteszik, a döntéseket pedig az FIA motorsport-világtanácsának március 18-i ülésén véglegesítik.

Vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy Hamilton visszatérjen...?

2022.05.08 19:19:38

F1 B. Ö. B.

A biztonsági autós fázis jól jött Lerclerc-nek, ám a vb-éllovas nem tudott élni a lehetőséggel.

2022.05.07 21:29:46

F1 H. L.

A második sorba az utolsó gyors körén hibázó Verstappen, valamint Pérez kvalifikálta magát, míg Russell már a Q2-ben búcsúzott.

2022.05.07 18:36:16

F1 H. L.

A mexikóit Leclerc és Verstappen követte a sorban a piros zászlós szakaszt hozó harmadik edzésen.

2022.05.06 23:17:02

F1 H. L.

Russell 106 ezreddel előzte meg a második Leclerc-t a két piros zászlót is hozó második edzésen.

2022.05.06 20:00:43

F1 H. L.

Leclerc 71 ezreddel előzte meg Russellt, míg harmadikként Verstappen érkezett a piros zászlót is hozó edzésen.