F1: „Kritikus szakaszban járunk” – Binotto további versenyeket is kihagy

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 11:44
null
Binotto nem akarja az idejét vesztegetni, a 2022-es nagy szabályváltoztatásokra összpontosít (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem utazott el a múlt hétvégi Török Nagydíjra, és a tervei szerint további versenyeket is ki fog hagyni még az idén.

 

Mattia Binotto nem tartózkodott a Török Nagydíj helyszínén a múlt hétvégén, helyette a sportigazgató, Laurent Mekies koordinálta a csapatot. Az isztambuli távolmaradás már jó ideje tervezett volt, aminek a hátterében az állt, hogy a csapatfőnök a maranellói központban kívánta felügyelni a 2022-es autó fejlesztési munkálatait, ami szerinte kulcsfontosságú a nagy szabályváltoztatások előtt.

A Török GP-t már tavaly is kihagyó svájci szakember pontosan ezért úgy határozott, további két versenyre biztosan nem látogat el az idén. „Ezen a futamon egyébként sem terveztem jelen lenni. Persze a naptár többször is módosult az idényrajt óta, szóval nekem is változtatnom kellett az elképzeléseimen, de Törökország határozottan szerepelt a listán. Még legalább két versenyt ki fogok hagyni az idén, jelen állás szerint Mexikóba és Brazíliába biztosan nem utazom el."

„Azért ezeket választottam, mert elég hosszú lenne az út a tengerentúli helyszínekre, miközben Maranellóban rengeteg a tennivaló. Egy egész csapatot kell menedzselni, a karosszériát, a motorrészleget, az egész szervezetet, és a 2022-es fejlesztéseket tekintve kritikus szakaszban járunk, az idő pedig egyre csak fogy."

Örülök, hogy a gyárban lehetek. Ami a nagydíjak menedzselését illeti, csütörtökön és pénteken sokkal jobban tudok koncentrálni arra, ami Maranellóban történik, míg a szombatot és a vasárnapot teljes egészében a versenyhétvégének szentelem. Hiányzik, hogy a paddockban lehessek, de Mekies nagyszerű munkát végez, és elégedett vagyok azzal, ahogyan az istállót vezeti, amikor nem vagyok ott."

„Ráadásul úgy hallottam, kissé rázós is volt az út Törökországba, szóval örülök, hogy kimaradtam belőle."

A továbbfejlesztett erőforrásával már nagyrészt 2022-re készülő alakulat jelenleg a negyedik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán, hátránya hét és fél pont a harmadik McLaren mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik