F1: jelen állás szerint mégis lesz idén Török Nagydíj

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 11:33
null
Isztambul október elején várja az F1-es mezőnyt (Fotó: AFP, 2020)
Jelen állás szerint mégis lesz Török Nagydíj a 2021-es Formula–1-es idényben, a sportág vezetői ugyanis bejelentették, hogy Isztambullal pótolják a Szingapúri GP-t október elején.

A Török Nagydíj egyszer már szerepelt a versenynaptárban, a Kanadai Nagydíj helyett lett volna június 13-án, de miután Nagy-Britanniában a koronavírus miatt rendkívüli szigorítások léptek életbe a Törökországba utazás kapcsán, inkább törölték. Emiatt lett végül az ausztriai duplázás.

A törökök mindenképpen rendeznének versenyt, így kapóra jött nekik Szingapúr visszalépése, és abban reménykednek, hogy az október 1–3-ai hétvégére már túl lesznek a koronavíruson.

A menetrend így ismét 23 versenyt foglal magába, a Török Nagydíj az Orosz és a Japán GP közötti hétvégére kerülne be.

Ám a japánok nemrég mondták vissza a szintén októberben esedékes MotoGP-futamukat, az olimpia körül is sok a huzavona, nem lenne meglepő, ha a koronavírus-járvány miatt az idei F1-es futamukat is törölnék.

A novemberre tervezett Brazil és Ausztrál Nagydíj megrendezése sem biztos, az Autosport magazin információi szerint tervben van az ausztriaihoz hasonló dupla hétvége a texasi Austinban.

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik