F1: Ilyen a pálya, akinek nem tetszik, hazamehet – Ecclestone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.18. 11:47
Bernie Ecclestone-nak nem tetszik, hogy néhány pilóta aggodalmát fejezte ki az azeri F1-es pálya szűk pontjai miatt, ahol túl közel vannak a falak a pálya szegélyéhez.

A versenyzők értekezlete után Lewis Hamilton elmondta a véleményét azzal kapcsolatban, hogy többen is felszólaltak a pálya hibái miatt.

„Ezek a srácok a legkisebb dolgok miatt is panaszkodnak. A célegyenes nagyon hepehupás, az egyes kanyart alig látjuk,annyira rázkódunk az autóban. Ez hozzátartozik a versenyzéshez. A srácok tükörsima aszfaltot akarnak, semmiféle vibráció se legyen, de ezzel éppen kiölik a pályák karakterét” – mondta Hamilton, akivel egyetért Ecclestone.

„Lewisnak most igaza van. Senkinek sem muszáj így vezetni. Ilyen a pálya, akinek nem tetszik, hazamehet. Ez tökösöknek való pálya, úgy hallottam, Rosberg arra panaszkodott, hogy túl nagy sebességről kell lelassítani a bokszutca bejáratánál. Azt mondtam, gondoskodjon róla, hogy legyen fékje, vagy ne menjen túl gyorsan” – mondta Ecclestone, aki telerakatta a pálya szélét „Well Done, Baku” feliratokkal, így gratulált a pálya szervezőinek.

Legfrissebb hírek

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
19 perce

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
4 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
7 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
8 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
17 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
20 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
21 órája
Ezek is érdekelhetik