F1: Hamilton is bejáratta a Mercedest Silverstone-ban – videó

H. L.H. L.
2020.06.10. 16:48
null
Hamilton szerdán Silverstone-ban hangolhatott az idénykezdetre (Fotó: Twitter)
A címvédő Mercedes kedden még Valtteri Bottasszal tesztelt, míg szerdán a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton kapott lehetőséget a borongós Silverstone-ban.

 

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt kényszerpihenő után július 5-én veszi kezdetét a Formula–1 2020-as idénye. A mezőny legutóbb december 1-jén vezetett versenykörülmények között, és az idei téli felkészülés óta is eltelt bő három hónap. A címvédő Hamilton már kifejezte azon aggályát, hogy valamennyien berozsdásodtak a hosszú kihagyás miatt, míg a brit korábbi csapattársa, Nico Rosberg arról beszélt, hogy szerinte előnyben lesznek azon versenyzők, akik aktívan részt vettek a virtuális futamokon.

A csapatok így azon fáradoznak, hogy még az idényrajt előtt visszarázódjanak, amennyire csak lehetséges, s ennek érdekében több alakulat is tesztet szervezett. Így tett a Mercedes is: a német gárda Silverstone-ban bonyolított le egy kétnapos felkészülést, méghozzá kedden és szerdán. Először Valtteri Bottas ülhetett az idei festésbe burkolózó W09-es volánja mögé, majd szerdán következett Hamilton.

 

A brit ráadásul azonnal esős körülmények között térhetett vissza, így az „ezüstnyilaknak" lehetőségük volt száraz, esős, illetve felszáradó pályán is tesztelni.

 

A Mercedeshez hasonlóan a Ferrari is beiktat egy felkészülést még a spielbergi dupla hétvége előtt, azonban a maranellóiak egyelőre nem jelölték ki a fioranói teszt időpontját. A német és az olasz csapattal ellentétben a McLaren és a Red Bull már biztosan nem tud kilométereket gyűjteni, miután sajtóhírek szerint Renault nem bocsájt a rendelkezésükre motort.

Ami a versenyzőket illeti, a kényszerszünetben több virtuális versenyen is induló Charles Leclerc a gokartpályán már megkezdte a hangolást, s hasonlóan tett Lando Norris is, aki Formula–3-as autóval is pályára gurult.

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50