F1: Grosjean idén újra versenyez, és már az is biztos, hogy hol

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.03. 15:39
null
Grosjean 2021-ben az IndyCarban versenyez (Fotó: AFP)
Ahogyan arra számítani lehetett, Romain Grosjean az IndyCarban folytatja a karrierjét. A korábbi F1-es versenyző a DCR with RWR-istálló egyik Hondáját vezetheti a 2021-es idény 13 futamán.

 

Romain Grosjean Formula–1-es pályafutása a tavalyi Bahreini Nagydíjon ért véget, ráadásul nem éppen a legszebb módon, hiszen a hatalmas, de végül szerencsés kimenetelű balesete az egész idény egyik legmaradandóbb emléke lett. Az már előtte is biztos volt, hogy a francia versenyző – aki összesen 180 futamon indult a királykategóriában – 2021-ben már egy másik sorozatban versenyez, s mostaz is biztossá vált, hogy hol folytatja a pályafutását.

Bár Grosjean számára az utóbbi hónapok főként a balesetét követő teljes felépülésről szóltak, nemrégiben aláírta a szerződését az IndyCarban szereplő (és igencsak hosszú nevű) Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing nevű istállóval. A francia az 51-es számú Hondát vezetheti 13 futamon. Ez azt jelenti, hogy a további négyet, amely során oválpályán mennek a versenyzők, kihagyja.

Grosjean egyébként február végén részt is vehet az első tesztjén az új csapatával. Ami az egészségi állapotát illeti, a bal kézfején lévő sebek még nem gyógyultak be teljesen, de Grosjean elmondása szerint ez nem tántorítja el abban, hogy elkezdje a karrierje új fejezetét.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
10 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
11 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
12 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
15 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35