F1: „Frusztráló és elfogadhatatlan” – Verstappen gondolni sem tud a vb-címre

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 13:31
null
Max Verstappen (hátul) az idény harmadik versenyét sem tudta befejezni (Fotó: AFP)
Nagy győzelmet aratott Charles Leclerc a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon. A Ferrari versenyzője olyat ért el Melbourne-ben, amire egyik Ferrari-versenyző sem volt képes 2010 óta, ám a csapattársa szerint a maranellói istálló eddig közel sem működik tökéletesen. Carlos Sainz Jr. volt a futam első kiesője, de hozzá hasonlóan Max Verstappen számára is idő előtt véget ért az idény harmadik versenye. A címvédő szerint a Red Bull nem engedhet meg ilyen hibákat, ha a világbajnoki címért akar harcolni, ám Sergio Pérez úgy véli, a sors kárpótolta őt a kevésbé erős szezonkezdet után. Christian Horner elárulta, mi okozhatta Verstappen kiesését, ahogyan Lewis Hamilton is elmondta, miért nem csatázhatott a csapattársával.

 

Szezonbéli második győzelmét aratta Charles Leclerc Ausztráliában, amivel 34 pontra növelte az előnyét a világbajnoki tabella élén. A monacói versenyző az első grand slamjét szerezte a Formula–1-ben, vagyis nemcsak rajt-cél győzelmet aratott, de a futam leggyorsabb körét is ő autózta. Ez a Ferrari számára is az első ilyen siker volt a 2010-es Szingapúri Nagydíj óta.

„Hihetetlen itt nyerni, az F1-ben ez az első győzelmem, amelynél a rajttól kezdve én kontrolláltam a tempót – mondta a leintést követően Leclerc. – Nagyszerű munkát végeztem egész hétvégén, de mindez nem sikerült volna a hihetetlen autónk nélkül. Rendkívül erősek voltunk ezen a pályán, a versenytempónk is jó volt, és a szemcsésedést is jól kezeltük. Az egyik biztonsági autós újraindításkor nagy alulkormányzottsággal küzdöttem, de néhány kanyarral később már vissza is szereztem az előnyömet. Ez még csak a harmadik verseny volt, szóval egyelőre nehéz a világbajnoki címre gondolni, de nagyon erős és megbízható az autónk. Jó újra elöl lenni két olyan év után, ami nehéz volt a csapat számára és az én számomra is.”

Nem mindig alakult úgy a melbourne-i futam Sergio Pérez számára, ahogyan szerette volna, ám végül nemcsak dobogóra állhatott, de a második helyen intette le a kockás zászló Leclerc mögött. Persze ehhez többek között az is kellett, hogy a csapattársa kiessen előle, ami bár nagyon nem jött jól a Red Bull számára, Pérez legalább úgy érzi, a sors kissé kárpótolta a nehéz szezonkezdet után.

„Jó eredménnyel zártunk, de sajnos Max kiesett, pedig jó lett volna, ha mind a ketten dobogóra állhatunk – mondta a mexikói versenyző. – Másrészről örülök ennek az eredménynek, miután annyi balszerencsés pillanatom volt az első két versenyen. Nehéz volt a futam a rajtom és a biztonsági autós fázisok miatt, de sikerült túllendülnünk a nehézségeken. Az első rajtom elég gyengén sikerült, és sokat szenvedtem a közepes gumik szemcsésedésével, ráadásul a biztonsági autó sem a legjobbkor jött a pályára az én szempontomból. Veszítettem két pozíciót, de ezeket sikerült visszaszereznem a későbbiekben. Néhány dolog balul sült el számunkra ezen a hétvégén, és sokszor inkább a Mercedesszel csatáztunk, mint a Ferrarival. A tempónk nem olyan volt, mint szerettük volna, de dolgozunk még rajta.”

36. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
ÁPRILIS 8., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:19.806
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:18.978
ÁPRILIS 9., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Norris 1:19.117
Időmérő: 1. Leclerc 1:17.868
ÁPRILIS 10., VASÁRNAP
A verseny: 1. Leclerc, 2. Pérez, 3. Russell
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 24., 15.00Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 8., 21.00
Miami Nagydíj, Miami
Május 22., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

George Russell természetesen nem keseredett el azon, hogy egyesek kevésbé voltak szerencsések, mint ő, hiszen tisztában van azzal, hogy amíg a Mercedes nem zárkózik fel az élen álló Ferrarihoz és Red Bullhoz, addig az ilyen helyzeteket kihasználva végezhetnek előkelő helyeken.

„Készen kell állnunk arra, hogy hasznot húzzunk mások balszerencséjéből – szögezte le a brit pilóta. – Különleges érzés a dobogón állni, viszont nyilván a mai napon két alkalommal is szerencsések voltunk kissé, de ezt elfogadjuk. Beletelik még némi időbe, amíg a piros és kék autós srácok ellen csatázhatunk, mert rendkívül jók jelenleg, de ha valaki, akkor a Mercedes képes a felzárkózásra. Ezen a hétvégén nagyon le voltunk maradva a riválisainkhoz képest, de végül mégis dobogóra állhattunk."

Bár Leclerc-rel ezen a futamon nem igazán tudta felvenni a versenyt Max Verstappen, egészen a 39. körig úgy tűnt, hogy legalább a második pozíció miatt nem kell aggódnia. Ekkor azonban – akárcsak a bahreini idénynyitón – utolérte a technika ördöge a holland versenyzőt, aki immár 46 pontos hátrányban van a bajnoki tabellán Leclerc-hez képest.

„Nagyon le vagyok maradva, nem is akarok jelenleg a világbajnoki harcra gondolni, most fontosabb, hogy egyáltalán célba érjünk a versenyeken – szögezte le Verstappen. – Ez a nap is rossz volt a számunkra, nem volt meg a kellő tempónk. Próbáltam kímélni a gumikat, hogy elérjek a célig, és úgy tűnt, hogy könnyen meglehet a második hely, de mivel tudtam, hogy nem csatázhatok Charles-ral, nem is volt értelme megpróbálni. Viszont be sem tudtuk fejezni a versenyt, ami nagyon frusztráló és elfogadhatatlan. A futam előtt tudtam, hogy van némi probléma az autómmal, így már akkor kérdéses volt, hogy eljutok-e a célig, de amikor a vébécímért csatázol, ilyen dolgok nem történhetnek meg.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem lepődött meg a versenyzője csalódottságán, és bár egyelőre nem biztosak abban, hogy mi okozta Verstappen kiesését, könnyen lehet, hogy hasonló hiba okozta a címvédő vesztét, mint Bahreinben.

„Teljes érthető, hogy frusztrált – mondta Horner. – Nagyon kellemetlen a végeredmény, ha nem fejezed be a futamot. Most még nem tudjuk, mi okozta a meghibásodást, de nem hiszem, hogy az erőforrással adódott probléma. Inkább az üzemanyagrendszer romolhatott el, de még alaposan szemügyre kell vennünk, mi is történt pontosan.”

Lewis Hamilton nem számított arra, hogy a Mercedes ilyen jó pozícióban zár Melbourne-ben (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nem számított arra, hogy a Mercedes ilyen jó pozícióban zár Melbourne-ben (Fotó: AFP)

 

A futam egy pontján Lewis Hamilton dühösen vonta kérdőre a csapatát, miért került miattuk annyira rossz helyzetbe. A hétszeres világbajnok végül a 12 pontot érő negyedik helyen látta meg a kockás zászlót, ám kikapott a csapattársától. Hamilton a futamot követően elárulta, miért fejezte ki annyira keményen a csalódottságát a csapatrádión, és mi állt amögött, hogy nem tudott harcba szállni Russell-lel.

„Nem csatázhattam a harmadik helyért, mert a motorom túlmelegedett, így vissza kellett vennem a tempóból – ecsetelte a Mercedes versenyzője. – Az előttem lévők mögött kellett maradnom, de így is sikerült annyi pontot szereznünk, amennyit csak tudtunk, és a csapat számára ez nagyon jó. A hétvégén rengeteg nehéz pillanatot okozott az autó. Megszereztük az ötödik és a hatodik helyet az időmérőn, majd sikerült fejlődnünk és rendben volt a megbízhatóság is, de egyáltalán nem számítottunk arra, hogy végül harmadikként és negyedikként végzünk."

SOKAKAT VIZSGÁLTAK A MELBOURNE-I VERSENY UTÁN
Összesen öt versenyzőt hívtak be a sportfelügyelők a futamot követően. Mick Schumacherrel, Cunoda Jukival és Pierre Gaslyval kapcsolatban az merült fel, hogy túl lassan mentek az egyik biztonsági autós fázis során. Kevin Magnussent és Fernando Alonsót az egymás elleni csatájuk miatt idézték be, amely során a dán kissé leszorította a pályáról Alonsót. Végül sem Magnussent, sem más versenyzőt nem büntettek meg.

Nem alakult éppen ideálisan Carlos Sainz Jr. számára a melbourne-i időmérő, a spanyol pilóta végül csak a 9. helyről várhatta a piros lámpák kialvását a versenyen. A Ferrarinál a körülöttük indulóktól eltérő gumistratégiával próbálták jobbá tenni Sainz esélyeit, akit azonban némi technikai probléma és a saját vezetői hibája is hamar megfosztott a jó eredmény lehetőségétől – csupán egy körig tartott számára az Ausztrál Nagydíj.

„Hasonló problémáim voltak az autóval, mint tegnap – árulta el Sainz. – Egyes gombok nem működtek, így kicseréltük a kormányt közvetlenül a rajt előtt, ez viszont azt jelentette, hogy az új kormányt nem igazítottuk kellően a starthoz, így rossz beállítással indultam el, és ez elakadást okozott. A kemény gumik mellett döntöttünk, de túlzottan igyekeztem felzárkózni, és hibát vétettem. Emiatt keménynek kell lennem magammal. Még mindig nem ismertük meg teljesen az idei abroncsokat, és a kemény keverékkel nehéz volt bánni az első körökön ezen a hétvégén, egyszerűen nem kellett volna ennyire keményen nyomnom. Azonban csapatként sem működtünk tökéletesen, túl sok probléma adódott a kormányokkal és a lefulladásgátlóval, illetve az időmérőn a rajtrács hátsóbb részére kerültem. Nyomás alá kerültem, amire nem reagáltam megfelelően.”

AZ AUSZTRÁL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:27:46.548
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull 20.524 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 25.593 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 28.543 mp h.
5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 53.303 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 53.737 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:01.683 p h.
8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:08.439 p h.
9. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:16.221 p h.
10. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:19.382 p h.
11. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:21.695 p h.
12. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:28.598 p h.
13. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 38
Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 22
Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Charles Leclerc 2 3 3 3 71
2. George Russell - 1 3 - 37
3. Carlos Sainz Jr. - 2 2 - 33
4. Sergio Pérez - 1 2 - 30
5. Lewis Hamilton - 1 3 - 28
6. Max Verstappen 1 1 1 - 25
7. Esteban Ocon - - 3 - 20
8. Lando Norris - - 2 - 16
9. Kevin Magnussen - - 2 - 12
10. Valtteri Bottas - - 2 - 12
11. Daniel Ricciardo - - 1 - 8
12. Pierre Gasly - - 2 - 6
13. Cunoda Juki - - 1 - 4
14. Fernando Alonso - - 1 - 2
15. Csou Kuan-jü - - 1 - 1
16. Alexander Albon - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 104
2. Mercedes 65
3. Red Bull 55
4. McLaren-Mercedes 24
5. Alpine-Renault 22
6. Alfa Romeo-Ferrari 13
7. Haas-Ferrari 12
8. AlphaTauri-Red Bull 10
9. Williams-Mercedes 1
10. Aston Martin-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik