Hamilton kezére játszottak a dolgok Imolában – a Mercedes hetedszer is világbajnok

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 12:35
null
Lewis Hamilton erős teljesítménnyel és némi szerencsével győzött Imolában (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton győzelmével ért véget az Emilia Romagna-i Nagydíj. A Mercedes versenyzője mögött Valtteri Bottas ért célba, míg a dobogó legalsó fokára Daniel Ricciardo (Renault) állhatott fel. A pályán egyszer járt a biztonsági autó, amikor Max Verstappen technikai probléma miatt kiesett. A pontversenyben akkora előnyre tett szert a Mercedes, hogy már matematikailag sem lehet más a konstruktőri világbajnok 2020-ban.

 

A Mercedes az Emilia Romagna-i GP-re is kisajátította az első sort, ám Valtteri Bottasnak ezúttal sikerült legyőznie a csapattársát, így a finn indulhatott a pole pozícióból az imolai futamon. Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a második rajthellyel, a harmadik pozícióba ezúttal is Max Verstappen parkolhatta le a Red Bullját. Mellőle kisebb meglepetésre Pierre Gasly vághatott neki a 63 körös viadalnak.

A franciánál és az AlphaTaurinál azonban volt némi aggódással teli pillanat a rajt előtt, a Honda szerelőinek ugyanis hozzá kellett nyúlniuk az erőforráshoz a felvezető kör előtt. Nagyobb gond viszont valószínűleg nem volt, Gasly végül gond nélkül el tudott rajtolni Imolában.

Ami a startot illeti, Bottas könnyedén megtartotta az első helyet, Hamilton azonban kissé beragadt. Verstappen emiatt fel tudott jönni a második pozícióba, míg Hamiltonnak Daniel Ricciardóval kellett csatáznia, hogy legalább a harmadik helyet megtartsa. Az első körökben az első hármas máris elhúzott – a negyedik körre Bottas már több mint hat másodperccel haladt Ricciardo előtt.

1. EMILIA ROMAGNA-I NAGYDÍJ
OKTÓBER 31., SZOMBAT
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:14.726
Időmérő: 1. Bottas 1:13.609
NOVEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Ricciardo
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 15., 11.10Török Nagydíj, Isztambul
November 29., 16.10
Bahreini Nagydíj, Szahír
December 6., 18.10Szahíri Nagydíj, Szahír

A kilencedik körben az ötödik helyen autózó Gaslynak szóltak a csapatrádión, hogy a motor kímélése érdekében térjen vissza a bokszutcába, mert fel kell adniuk a versenyt. Ezzel a francia lett a futam első kiesője. Néhány körrel később kifejezetten forgalmas lett a bokszutca, lassan mindenki teljesítette a kerékcseréjét.

Az élmezőnyből elsőként Verstappen állt ki a 19. körben, amivel a Red Bullnál megpróbálták az elé vágást. Bár ez nem sikerült, miután Bottas is teljesítette a kerékcseréjét, adódott egy újabb lehetőség Verstappen előtt. A kiállás után ugyanis a holland nagyon közel került Bottashoz, akit értesítették a csapatrádión, hogy megsérült a padlólemeze.

Verstappen körökig nem tudta így sem megelőzni Bottast, Hamilton azonban ezzel és Esteban Ocon kiesésével sokat nyert. A francia a 29. körben húzódott le a pálya szélére, miután gondja akadt a Renault-ja kuplungjával, rövid időre pedig virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe. Ezalatt Hamilton teljesítette a maga kerékcseréjét, amit követően az első helyet is meg tudta tartani.

A címvédő ezután folyamatosan növelte előnyét az élen, ráadásul Bottas a sérült Mercedesszel feltartotta Verstappent, aki a finn kisebb hibái ellenére sem tudta maga mögé utasítani a finnt. A 40. körben az addig erős versenyt teljesítő Vettel is kiállt friss gumikért, a Ferrarinál azonban elrontották a kerékcserét, amivel a német sok időt és pozíciót veszített.

A 43. körben Bottas ismét elfékezte magát, és Verstappen számára végre sikerült az előzés. A hajrában azonban jött a dráma a Red Bullnál – Verstappen technikai hiba következtében defektet kapott, és kiesett. A pályára kellett küldeni a biztonsági autót, a korlátozás alatt George Russell a falnak csapta a Williamsét.

BÜNTETÉS GROSJEANNAK
A Haas francia pilótája többszöri pályaelhagyás miatt a futam után öt másodperces időbüntetést kapott, plusz egy büntetőpont került a szuperlicencére.A francia a 9-es kanyarban összesen négyszer tért le a pályáról, ami a legtöbb a mezőnyből, mind a négy köridejét elvették.

A pályára rengeteg törmelék került, így a mezőny hét kört töltött a safety car mögött autózva. Az újraindításkor Hamilton maradt az élen Bottas és Ricciardo előtt, hátrébb pedig Alexander Albon megforgott, amikor Sergio Pérezzel csatázott.

A thaiföldi versenyző több pozíciót veszített, nagyobb változás azonban már nem történt a helyezéseket tekintve a leintésig. Hamilton nyert Bottas és Ricciardo előtt, a Mercedes újabb kettős győzelme az istálló hetedik vb-címét jelenti egymás után. Pontot szerzett még Kvjat, Leclerc, Pérez, Sainz, Norris, Räikkönen és Giovinazzi.

Folytatás két hét múlva a Török Nagydíjjalha minden a jelenleg érvényben lévő tervek szerint alakul!

EMILIA ROMAGNA-I NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:28.32.430
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 5.783 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 14.320 mp h.
4. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 15.141 mp h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 19.111 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 19.652 mp h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 20.230 mp h.
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 21.131 mp h.
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 22.224 mp h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 26.398 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 27.135 mp h.
12. Sebastian Vettel német Ferrari 28.453 mp h.
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 29.163 mp h.
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 32.935 mp h.*
15. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 57.284 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
George Russell brit
Williams-Mercedes 51
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 50
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 47
Esteban Ocon francia Renault 27
Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 8
*: Sorozatos pályaelhagyás miatt 5 másodperc büntetést kapott és egy büntetőpontot a licencére..
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 9 11 13 6 282
2. Valtteri Bottas 2 10 11 2 197
3. Max Verstappen 1 9 9 2 162
4. Daniel Ricciardo - 2 10 1 95
5. Charles Leclerc - 2 8 - 85
6. Sergio Pérez - - 11 - 82
7. Lando Norris - 1 9 1 69
8. Carlos Sainz Jr. - 1 8 1 65
9. Alexander Albon - 1 8 - 64
10. Pierre Gasly 1 1 8 - 63
11. Lance Stroll - 1 7 - 57
12. Esteban Ocon - - 7 - 40
13. Danyiil Kvjat - - 6 - 26
14. Sebastian Vettel - - 6 - 18
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 10
16. Kimi Räikkönen - - 2 - 4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 - 4
18. Romain Grosjean - - 1 - 2
19. Kevin Magnussen - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes* 479
2. Red Bull-Honda 226
3. Renault 135
4. McLaren-Renault 134
5. Racing Point-Mercedes** 134
6. Ferrari 103
7. AlphaTauri-Honda 89
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. Haas-Ferrari 3
10. Williams-Mercedes 0

*: Már világbajnok

**: A Racing Pointtől 15 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik