F1: Éhes Heidi felzabálta Vettel gumijait - sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 16:45
null
A Red Bull fogyókúrára fogná Éhes Heidit, Vettel 2013-as autóját (Fotó: Reuters)
A nemzetközi sajtó főként Kimi Räikkönennek, a Lotus finn versenyzőjének váratlan győzelmét taglalta az Ausztrál Nagydíjért kiírt vasárnapi Formula–1-es szezonnyitó másnapján. A német Bild ugyanakkor frappáns címet adott tudósításának, utalva arra, hogy Sebastian Vettel Éhes Heidinek nevezte el idei autóját.

 

SPANYOLORSZÁG
El País:
Kimi Räikkönen megszegte a protokollt, de ő már csak ilyen: szereti felrúgni a szabályokat.
El Mundo: Räikkönen a legjobb Schumacher. A finn jól kímélte a gumikat, és megnyerte a szezon első versenyét.
Marca: Fernando Alonso második helyével jól kezdte az idényt, és megnyerte első párbaját a harmadikként végző Sebastian Vettellel szemben. Alonso tökéletes taktikát választott.
As: Alonsónak végre jó Ferrarija van. A spanyol pilóta második lett egy olyan kocsival, amelyik felveszi a versenyt a vetélytársakkal.

OLASZORSZÁG
La Repubblica:
Micsoda szép nyitány! A finn nyert Fernando előtt, köszönhetően eggyel kevesebb boxkiállásának. Massa is jól versenyzett, és negyedik lett Vettel mögött, akinek szokásosan jó kocsija van.
La Stampa: Kiváló rajt. Alonso a meglepetésember, Räikkönen mögött, a Ferrari versenyképes, Vettel már kevésbé.
Correire della Sera: Räikkönen meglepő fölénnyel nyert, de a Ferrari is boldog lehet, mert a legtöbb pontot szerző csapat lett.
La Gazzetta dello Sport: Ez már egy másik Ferrari. Csak szuper-Kimi tudta megelőzni Alonsót, miután mindenkit lóvá tett a kétszeri kerékcserével. A harmadik helyen befutó Vettel visszakerült a valóságba, Massa pedig büszke lehet negyedik helyére. Räikkönen mintha egy másik bolygóról érkezett volna, és úgy nyert, mintha mi sem történt volna. Az F1 legtitokzatosabb és legegyedibb figurája váratlan diadalt aratott.
Tuttosport: Alonso ugyan csak második lett, de ezzel a Ferrarival már lehet álmodozni. A maranellóiak évek óta nem kezdték ilyen jól a szezont.

NAGY-BRITANNIA
Daily Mail:
Räikkönen bejelentkezett, és parádés példát mutatott abból, hogyan lehet simán megnyerni egy futamot tökéletes taktikával. Még arra is képes volt, hogy szétmálló gumikkal megfussa a leggyorsabb kört a hajrában.
The Times: Jenson Button nem tudott választ adni azokra a kérdésekre, amelyek csapatának sok álmatlan éjszakát okoztak. Kérdés, hogy mi rossz jöhet még Nagy-Britannia legnagyobb és legrégebbi istállója számára, amely épp az idén 50 éves.
Daily Mirror: Button beismerte, hogy ezzel az autóval aligha fog futamot nyerni. A katasztrofális melbourne-i verseny után saját maga „temette el" az idei McLarent.
The Sun: Reménytelen eset: Button dühös a McLarenre. A brit pilóta megsemmisítő ítéletet mondott a kétségesen sikerült 2013-as modellről.

NÉMETORSZÁG
Bild:
Éhes Heidi felzabálta Vettel gumijait Melbourne-ben. Räikkönen és Sutil a csúcson, Rosberg és a Red Bull a padlón.
Die Welt: Vettel trónkövetelői az idénynyitón megmutatták magukat, és hadat üzentek a címvédőnek.

FRANCIAORSZÁG
Le Figaro:
Kimi Räikkönen nyitotta meg a bált Melbourne-ben. A finn jól pókerezett.
Liberation: Így kell spórolni a gumival. Räikkönen alkalmazkodott a legjobban a hűvös időjáráshoz.

AUSZTRÁLIA
The Age:
A Jégember mindenkit elégetett. A finn remek stratégiát választott, minden a gumikon múlt.
Sunday Herald: Finntasztikus! Ez volt a legjobb F1-es verseny az Albert Parkban. De mi történt Mark Webberrel?
The Australian: Räikkönen mindenkinél okosabb volt. Webbert átok kísérte, egy rossz kuplung formájában.

AUSZTRIA
Kronen Zeitung:
Az ismét szingli Räikkönen célba vette a koronát: válása után gázt adott, és nyert Melbourne-ben.
Die Presse: Kimi Räikkönen nyerte meg a gumipókert, köszönhetően a ralis ismereteinek.

SVÁJC
Berner Zeitung:
Räikkönen mindenkit meglepett. Sötét lóként indult, favoritként zárt.
Neue Zürcher Zeitung: A Jégember győz, nem beszél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik