F1: egy robbanás miatt őrizetbe vették a volt Ferrari-pilótát

2021.12.21. 15:48
null
Szerencsére nem okozott személyi sérülést (Fotó: AFP)
A nimes-i helyettes ügyész tájékoztatása szerint a Formula–1-ben 1989 és 2001 között 202 futamon résztvevő – közte a Ferrarinál öt év alatt 81 versenyt teljesítő – Jean Alesit őrizetbe vette a franciaországi Avignon rendőrsége, miután hétfőn délután maga jelentkezett a kapitányságon, mert egy építőipari cég irodájánál történt robbanás kapcsán a testvérét letartóztatták.

„Hétfő délután őrizetbe vettük Jean Alesit, mert a gyanú szerint robbanószerrel történt visszaélésben érintett” – közölte kedden a Nimes-i ügyész, Antoine Wolff az AFP hírügynökséggel.

Francia sajtóhírek szerint december 18-án egy avignoni építőipari cég irodájának épületénél kisebb bomba robbant, amely személyi sérülést nem, csak kisebb anyagi kárt okozott. A bombát december 18-án este ismeretlenek helyezték el az épületnél, amely aztán fel is robbant, majd az ismeretlenek egy BMW-vel elhajtottak a helyszínről.

Szemtanúk vallomása alapján a rendőrség hamar megtalálta az autót, amelyet egy Vaucluse megyében működő cégnél regisztráltak, s Jean Alesi testvére, José használta.

A 13 évig tartó F1-es pályafutása során egy győzelmet arató Alesi még hétfőn maga jelentkezett a rendőrségen, miután a testvérét letartóztatták az eset miatt, ám távozni már nem engedték, őt is őrizetbe vették.

„Alesi bevallotta, hogy fiával és egy barátjával ő ült az autóban, és maga helyezte el sógora cégénél az Olaszországban vásárolt »nagy méretű tűzijátékot«, és nem gondolta volna, hogy ekkorát fog robbanni és ilyen károkat okoz majd” – mondta el Wolff ügyész, aki szerint Alesi ezzel csak szerette volna megviccelni a sógorát.

„Elég szkeptikus vagyok az este tízkor végrehajtott tréfákkal kapcsolatban, főleg, amikor annak alanya nem is tud róla...” – tette hozzá Wolff.

A rendőrség azt is közölte, hogy Alesi fiát és az autóban ülő harmadik személyt is őrizetbe vették, amíg az ő szerepüket is tisztázzák.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik