F1: Csapatként ennél jobb eredményt érdemeltünk volna – Russell

Vágólapra másolva!
2022.09.04. 19:51
null
A Mercedes versenyzői a második és negyedik helynél sokkal többet vártak Zandvoortban (Fotó: AFP)
Max Verstappen győzelmével ért véget a Formula–1-es Holland Nagydíj. A Red Bull címvédője hálás, amiért hazai közönsége előtt diadalmaskodott ismét, bár úgy véli, nehezebb dolga volt, mint egy évvel korábban. Charles Leclerc-t és a Ferrarit meglepte a sokat javuló Mercedes, amelynek versenyzői azonban roppant csalódottak, hogy végül nem arattak kettős győzelmet Zandvoortban. Az istálló csapatfőnöke, Toto Wolff beszélt arról, dönthettek-e volna másképpen a kerékcserékről a biztonsági autós fázis alatt.

 

2021 után idén is hazai győzelem született Zandvoortban. Bár voltak olyan szakaszai a futamnak, amikor Max Verstappen senkitől sem zavartatva autózott az élen, a címvédőnek végül meg kellett dolgoznia az újabb diadaláért.

„Mindig különleges érzés megnyerni a hazai versenyemet, de idén nehezebb dolgom volt elérni ezt – vélekedik Verstappen. – Hihetetlen volt ez a hétvége. Mielőtt beküldték a biztonsági autót, úgy gondoltuk, hogy a kemény gumikon fejezzük be a futamot, pedig kicsit lassabbak voltunk azokon. Amikor aztán jött a biztonsági autó, mondtam, hogy valószínűleg nem lesz meg a győzelem, ha nem cseréljük le a gumikat. Az újraindítás jól sikerült, végsebességben is jók voltunk, ami segített az előzésben az egyes kanyarban. Onnantól kezdve ismét sínen voltak a dolgok.”

Meglepően jól teljesített a Mercedes Zandvoortban, George Russell végül a második helyen ért célba. Persze ennél jobban is végződhetett volna a verseny a német istálló számára, és főként ezt sajnálja Russell is.

„Biztos vagyok benne, hogy harcban lehettünk volna a győzelemért – árulta el a brit pilóta. – Ha az első etap után elérhető távolságon belül lettünk volna Maxhoz képest, nem látom okát annak, hogy miért ne lehetett volna így. Viszont az, amit csapatként mutattunk ma, nagyon ígéretes, izgalmasan alakulhat a szezon hátralévő része. Őszintén szólva tisztában voltunk azzal, hogy jó lesz a tempónk, és valódi esélyünk volt arra, hogy Lewis a győzelemért menjen. Nagyon jó versenyt teljesítettünk, és csapatként ennél jobb eredményt érdemeltünk volna, de néha sajnos így mennek a dolgok. Persze a második és a negyedik hely nem olyan rossz, de mindketten dobogóra állhattunk volna ma.”

32. HOLLAND NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Russell 1:12.455
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:12.345
SZEPTEMBER 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:11.632
Időmérő: 1. Verstappen 1:10.342
SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Russell, 3. Leclerc
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 11., 15.00Olasz Nagydíj, Monza
Október 2., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 7., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka

Az elmúlt tíz futamon nézve csak második alkalommal fordult elő, hogy Charles Leclerc dobogóra állhatott. Bár a hétvége elég jól indult a Ferrari számára, a Red Bull később talán el tudott lépni Leclerc-éktől, akik aztán a Mercedes versenyzőinek személyében új riválisokat kaptak.

„A Red Bull autója gyorsabb jelenleg, különösen a versenytempót tekintve – szögezte le a monacói. – Az időmérőkön elég közel vagyunk, de úgy tűnt, hogy a Mercedes is javult versenykörülmények között, szóval nehéz helyzetben vagyunk a bajnokságot illetően. Az egész csapat csalódott, hiszen a lágy gumikon erősek voltunk, pedig mi használtakon mentünk, mint Maxé újak voltak. Viszont így is egész gyorsak voltunk, de a közepes és a kemény gumikon már valamiért nem éreztem magam annyira jól. A legnagyobb meglepetést a Mercedes jelentette a kemény keveréken, hihetetlenül gyorsak voltak ma. Talán ebből nekünk is van mit tanulnunk.”

A győzelemre is volt némi esélye Lewis Hamiltonnak, akit végül csak a negyedik helyen intett le a kockás zászló Zandvoortban. Amikor azonban a verseny hajrájában megállt a pályán Valtteri Bottas Alfa Romeója, és beküldték a biztonsági autót, a Red Bull gyorsan reagáltak Verstappen kerékcseréjével, míg Hamilton kinn maradt a pályán.

„A stratégiánk és az autónk nagyon jól működött egészen addig a pontig – emlékezett vissza a hétszeres világbajnok. – Nagyszerűen sikerültek a kerékcserék, talán a legjobban eddig idén, és ez feldobott. Nagyon reménykedtem abban, hogy kettős győzelmet arathatunk. Nem alakult túl fényesen ez az évünk, tavaly Brazíliában nyertünk utoljára, és ez a siker a markunkban volt, de a biztonsági autó pályára küldése nyilván nem segített nekünk. Az összeomlás határán voltam, ami az érzelmeket illeti.”

Hamilton a futam végén tőle kevésbé megszokott módon fakadt ki a csapatrádión, és nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket is használva közölte csapatával, hogy tönkretették a versenyét.

„Nem kérek bocsánatot a dühkitörésemért – mondta később. – Egyszerűen ilyen vagyok, de persze sajnálom a csapatot, mert a pillanat hevében mondtam azt, amit. Sok pozitívumot vihetünk magunkkal erről a hétvégéről. Végül negyedik lettem, és az autót nagyszerűnek éreztem. Ha ilyen lesz a többi versenyen is, harcban leszünk a győzelmekért.”

A leintést követően Toto Wolffot is megkérdezték, mit csinálhattak volna másképpen, hogy meglegyen a győzelem. A Mercedes csapatfőnöke szerint nem volt sok lehetőségük.

„Először is, Lewis volt elöl a pályán, és két dolgot tehettünk volna. Kihívhattuk volna Lewist, míg George a pályán marad, de akkor pozíciót veszítettünk volna Verstappennel szemben. Ez nem lett volna jó. Kihívhattuk volna mindkettejüket, ami szintén nem működött volna. Megérte kockázatot vállalni” – vélekedik Wolff.

A HOLLAND NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:36:42.773
2. George Russell brit Mercedes 4.071 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 10.929 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 13.016 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull 18.168 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 18.754 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 19.306 mp h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 20.916 mp h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 21.117 mp h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 22.459 mp h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 27.009 mp h.
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 30.390 mp h.
13. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 32.995 mp h.
14. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 36.007 mp h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 36.869 mp h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 37.320 mp h.
17. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 37.764 mp h.
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 53
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 43
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 10 12 13 4 310
2. Charles Leclerc 3 6 12 3 201
3. Sergio Pérez 1 8 13 2 201
4. George Russell - 6 14 - 188
5. Carlos Sainz Jr. 1 7 13 3 175
6. Lewis Hamilton - 6 13 2 158
7. Lando Norris - 1 11 2 82
8. Esteban Ocon - - 12 1 66
9. Fernando Alonso - - 11 - 59
10. Valtteri Bottas - - 7 - 46
11. Kevin Magnussen - - 5 1 22
12. Sebastian Vettel - - 6 - 20
13. Daniel Ricciardo - - 5 1 19
14. Pierre Gasly - - 4 - 18
15. Mick Schumacher - - 2 - 12
16. Cunoda Juki - - 3 - 11
17. Csou Kuan-jü - - 2 - 5
18. Lance Stroll - - 5 - 5
19. Alexander Albon - - 3 - 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 511
2. Ferrari 376
3. Mercedes 346
4. Alpine-Renault 125
5. McLaren-Mercedes 101
6. Alfa Romeo-Ferrari 51
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Red Bull 29
9. Aston Martin-Mercedes 25
10. Williams-Mercedes 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik