Vettel kaotikus idényzáró után világbajnok

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 16:43
Hiába lett második Fernando Alonso a Formula–1-es idényt záró Brazil Nagydíjon, Sebastian Vettel a hatodik helyen ért célba, és ezzel minden idők legfiatalabb háromszoros F1-es világbajnoka lett. S az első, aki az első három vb-címét sorozatban szerezte meg. Nem volt sima a verseny, Vettel a rajt után visszacsúszott a mezőny végére, de visszaküzdötte magát a hol esős, hol száraz versenyen.

Sebastian Vettel sikeresen küzdött a riválisokkal, az elemekkel és az autójával: háromszoros világbajnok lett belőle (Fotó: Reuters)
Sebastian Vettel sikeresen küzdött a riválisokkal, az elemekkel és az autójával: háromszoros világbajnok lett belőle (Fotó: Reuters)
Sebastian Vettel sikeresen küzdött a riválisokkal, az elemekkel és az autójával: háromszoros világbajnok lett belőle (Fotó: Reuters)

Sebastian Vettel lett 2012 Formula–1-es világbajnoka, miután sikerült megszereznie azt az eredményt a Brazil Nagydíjon, amelynek köszönhetően megtartott valamit Fernando Alonsóval szembeni 13 pontos előnyéből. A 2. helyen célba érő spanyol mögött a 6. helyezést szerezte meg, s 281–278-ra megnyerte a vb-csatát.

Ezzel Juan Manuel Fangio, Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet, Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher után kilencedikként lett háromszoros világbajnok, s elsőként nyerte meg zsinórban az első három vb-trófeáját. Emellett minden idők legfiatalabb háromszoros bajnoka is lett, megelőzve Ayrton Sennát, akinél hat évvel fiatalabban jutott el a harmadik vb-címéig.

A németnek kőkemény versenye volt: a rajt után a 4. kanyarban összeütközött Bruno Senna Williamsével, s bár megsérült autója bal hátsó része, a brazillal ellentétben tovább tudott menni. A mezőny végéről felzárkózva utolérte Alonsót, és a spanyol mögött is haladt, de a hol eleredő, hol csillapodó esőben a bizonytalan körülmények miatt megejtett egy felesleges boxkiállást is.

Így izgulnia kellett, főleg, amikor a 4. helyen haladó Alonso előtt az élbolyban karambol történt. A verseny meglepetésembere, Nico Hülkenberg sokáig vezetett a két McLaren előtt, de egy megcsúszás után visszaesett Lewis Hamilton mögé. Hamiltonnak szerencséje volt, mert egy biztonsági autóüs időszaknak köszönhetően közel 50 másodperces hátránya tűnt el Jenson Buttonnal és Hülkenberggel szemben.

Ám a Force Indiától búcsúzó német nem hagyta annyiban a dolgot, megpróbálta visszaelőzni Hamiltont, de megint megcsúszott, és kiütötte az angolt, amiért még büntetést is kapott. Alonso így került Button mögé a második helyre, miközben a csapatával a rádiókapcsolatot elveszítő Vettel a 7. pozícióból a búcsúversenyén pontot szerző Michael Schumachert megelőzve felverekedte magát a 6. helyre. Ekkor már nagyon esett az eső, de dráma csak Paul di Restával történt, a célegyenesben bukó skót miatt a végén is beküldték a biztonsági autót.

A sorrend nem változott, az örömkiáltás a rádiós probléma miatt rejtve maradt, de az biztos, hogy Vettel jövőre is egyes rajtszámú Red Bull-Rnault-val indulhat a vb-n.

ELŐZMÉNYEK

Azok után, hogy az egész héten esőt jósoltak a brazíliai versenyre, vasárnap reggelre elállt az éjszakai eső, és azóta sem kezdett újra esni. Fél órával a rajt előtt az időjósok biztosra vették, hogy nem is zavarja meg csapadék a futamot, ami nagyon jó hír az első sorból rajtoló McLaren párosának, valamint Sebastian Vettelnek, akinek szinte csak az a feladata, hogy célba érjen, és az eső eggyel több bizonytalansági tényezőt jelentett volna.

A Red Bull, amely bejelentette, hogy a következő idénytől a Nissan luxusmárkája, az Infiniti lesz a névadó szponzora (a motort a francia és a japán gyár közötti kapocs ellenére továbbra is Renault-nak hívják majd), visszafogottan készült az idényzáróra. Nincsenek magabiztos nyilatkozatok, inkább attól tartanak, hogy esetleg tönkremegy valami Vettel autójában.

Alonso viszont sokat beszélt a hétvégén. Elmondta, hogy a Ferrarinál elsősorban azok a remek ötletek hiányoztak, amelyek gyorsabbá tették a Red Bull autóit az idény folyamán, de a csapat tartására bizonyíték, hogy ennek ellenére is versenyben maradt a vb-címért. A spanyol eddigi idényének legnagyobb pozitívuma, hogy a záró versenyen is esélye van a vb-cím megnyerésére, míg a legrosszabb élmény: „A spái és a szuzukai rajtbaleset. Ha nincs az a két kiesés, már világbajnokként készülődnék az utolsó versenyre."

A 71 körös versenyen azonban még a csodában kell reménykednie, az eső lehetőségének elmúltával a Red Bull műszaki hibája maradt az egyetlen esélye. „Ha nem állok fel a dobogóra, nem is számít, mi történik Sebbel. Vele csak akkor foglalkozhatok, ha megvan az első három helyezés valamelyike."

Alonso a 8. helyen zárta az időmérőt, de a 7. rajtkockából rajtol, miután Pastor Maldonado 10 rajthelyes büntetést kapott. A venezuelait csak figyelmeztették, amiért az időmérőn elmulasztott egy mérlegelést, de mivel korábban volt két hasonló megrovása, automatikusan életbe lépett a rajtbüntetés. A másik pilóta, aki büntetést kapott, a váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolt De la Rosa – elméletben, a spanyol ugyanis eleve utolsó volt.

Fotózás a rajt előtt. A kép tükrözi Vettel és Alonso 
 hétvégi hangulatát, a német a lazább, ami érthető
Fotózás a rajt előtt. A kép tükrözi Vettel és Alonso hétvégi hangulatát, a német a lazább, ami érthető

Negyedórával a felvezető kör előtt mindenki elfoglalta a helyét a rajtrácson, a sűrű felhőrétegből néhány csepp eső szemerkélt.

A pole pozíciós Hamilton utolsó mclarenes versenyén a 22. győzelmére hajt, ennél több csak Ayrton Sennának (35) és Alain Prostnak (30) volt a wokingiak színeiben. Michael Schumacher karrierjéből kimaradt a McLaren, és már nem is lesz benne versenyzőként – a német számára legfeljebb 71 kör maradt 21 évvel ezelőtt kezdődött karrierjéből.

Kovalainen és Kobajasi számára is az utolsó futamot jelentheti a Brazil GP, bár a japán arról beszélt, hogy még lehet esélye a 2013-as szerződésre – a Force India és a Caterham lehet a befutó.

A FUTAM

Az előzményekről a cikk alján olvashat.

A szemerkélő eső ellenére a slick gumikat választották a pilóták, közel sem esik annyira, hogy gumitípust kelljen váltani. Az idő azonban az ígérteknek megfelelően nagyon lehűlt, csupán19 fokos a levegő, az aszfalt hőmérséklete 24 fok.

Néhány autó hátulján villogott az esőben előírt piros lámpa. Rendben eljött a mezőny a felvezető körre. Egy-két kameralencse igen vizes volt, de az aszfalt nem volt annyita veszélyes. Inkább a hideg zavarhatta a pilótákat. Schumacher, Kobajasi és Grosjean a kemény keverékű gumikat választotta, a többiek a közepesen keményen rajtoltak.

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETIK EL!

DRÁMA A RAJTNÁL! Vettel a mezőny végén!

BRAZIL NAGYDÍJ – A RAJT
VB-ESÉLYEK
Vettel a világbajnok, ha az évadzárón…
…legalább a negyedik helyen végez
…legalább a hetedik helyen ér célba, Alonso pedig nem nyer
…legalább kilencedikként végez, miközben Alonso legfeljebb harmadik
…Alonso nem dobogós
Alonso a világbajnok, ha Brazíliában…
…győz, és Vettel legfeljebb ötödik
…második, Vettel pedig legfeljebb nyolcadik
…harmadik, Vettel pedig legfeljebb tizedik
Pontegyenlőség esetén több győzelmének köszönhetően Vettel a világbajnok.

A német a 4-es kanyarban megpördült, és visszaesett a mezőny végére. Alonso az első kör végén Massát és Webbert megelőzve feljött a két McLaren mögé a 3. helyre, és vb-címet érő helyen állt.

A német a 20. helyen zárta a 2. kört, Alonso 3. helyezése esetén a 9. helyre kell feljönnie a leintésre. Senna kétszer ment neki Vettelnek a négyes kanyarban, a brazil ki is esett a versenyből.

A 4. kör végén Hamilton, Button, Alonso, Hülkenberg, Webber, Massa, Di Resta, Räikkönen, Kobajasi, Rosberg volt az első tíz sorrendje, elkezdett erősebben esni az eső. Alonso elszúrta az egyes kanyart, Hülkenberg megelőzte, Webber pedig csak azért nem ment el a spanyol mellett, mert a 4-es kanyarnál sárga zászlókat lengettek.

Massa a 6. körben megelőzte Webbert, így hátvédet tudott játszani Alonsónak. Vettel a 6. kör végén már a 11. helyen állt. Button a célegyenesben támadta Hamiltont, de elfékezte magát a külső íven, és nem maradt a csapattársa előtt. Hülkenberg 3 másodpercre volt tőlük.

A McLarennek és a Ferrarinak nagyon jól sikerült a rajtja
A McLarennek és a Ferrarinak nagyon jól sikerült a rajtja

A 7. kört Vettel a 8. helyen zárta, 4 másodperccel és négy pozícióval volt Alonso mögött. A német nyert még egy helyet, de nagyon nehéz volt a pályán tartani az autókat. Vettelnek szóltak is a rádión, hogy csak azzal foglalkozzon, hogy a pályán marad.

Button a 4-es kanyarban a DRS-zónában megelőzte Hamiltont, és átvette a vezetést a változó körülmények ezúttal is neki kedveztek.

Többen intermediate gumikra váltottak, köztük Räikkönen, Schumacher és Webber is.

Alonso megint elnézte az egyes kanyart, kisodródott, a 10. kör végén ment is intermediate gumikért. Így tett Hamilton és Vettel is. Button vezetett Hülkenberg előtt. Az angol jelentette, hogy elállt az eső.

A 11. körben senki sem ment a boxba, Button, Hülkenberg, Massa, Hamilton, Vergne, Kovalainen, Petrov, Glock, De la Rosa, Pic, Karthikeyan, Alonso, Kobajasi, Rosberg, räikkönen, Webber, Vettel volt a sorrend.

A 12. körben Hülkenberg egy másodperccel gyorsabb volt Buttonnál, de egy körrel később a brit visszavágott.

A 14. kör végén Alonso a 4. helyen állt, Vettel a 8. helyen szelte át a célvonalat. A 15. kör végén a slick gumikon száguldók lassabb á váltak azoknál, akik az intermediate-eket használták. Massán látszott ez leginkább, rengeteget csúszott vissza, be is ment a boxba interekért.

A hűvös időben, 22 fokos aszfalton a Ferrari nem tudta elég melegen tartani a slickeket, ezért az interrel próbálkoztak, az eső elállta ellenére is.

Hülkenberg megint utolérte Buttont, és támadta a Force Indiával. Hamilton hátránya 18 másodperc volt, Alonsóé 35. Vettel a 17. kör végére feljött Alonso mögé z 5. helyre, 2.4 másodpercre volt a spanyoltól.

Hülkenberg a 19. kör elején a célegyenesben megelőzte az utolsó kanyarban megcsúszó Buttont, és az élre állt a Force Indiával. Hamilton a boxba állt, a kemény keverékű slickeket kapta meg. Alonso is visszajött a boxba, közepesen kemény gumikért – mivel használt intert, nem kell mindenképpen használnia a keményet.

Vettel a rajt után, Webber a verseny közben pörgött meg
Vettel a rajt után, Webber a verseny közben pörgött meg

A 19. kör végén Vettel is a boxba állt, Alonso mögött folytatta. A spanyol a 4., a német az 5. helyen haladt.

Hülkenberg a 21. körben a verseny leggyorsabb körét futotta. csak ő és Button nem cserélt kereket a rajt óta, a többiek kétszer is. Hamilton hátránya 43 másodperc volt.

Rosberg az aszfalton fekvő törmelékek miatt defektet kapott, Alonso is panaszkodott a körülményekre, a 23. körben jött a biztonsági autó.

Szuperközeli lassítás megmutatta, hogy Vettel Red Bulljának bal hátsó része erősen megrongálódott. Hülkenberg és Button kereket cserélt, bőven volt idejük arra, hogy visszajöjjenek Hamilton elé. Ám így is elbuktak legalább félperces előnyt.

Vettel ijesztő pontosságú beszámolót tartott a csapatrádión arról, hol van törmelék a pályán. A Sky Sports szerint a német sárga zászlónál előzte meg Kobajasit, amit vizsgálni kellene.

A lekörözöttek visszaelőzték a többieket, a pontszerző helyeken Hülkenberg, Button, Hamilton, Alonso, Vettel, Kobajasi, Webber, Di Resta, Ricciardo, Räikkönen sorrend alakult ki. Alonso szerint a 4-es kanyarban ismét szemerkélt az eső.

AUTÓDROMO JOSÉ CARLOS PACE

A pálya adatai
Hossza: 4.309 km
Teljes versenytáv: 71 kör (305.909 km)
Pályacsúcs: 1:11,473 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2004)

A tavalyi verseny

Pole pozíció: Sebastian Vettel (1:11,918; Red Bull-Renault)
Futamgyőztes: Mark Webber (1:32:17,464; Red Bull-Renault)
Leggyorsabb kör: Mark Webber (1:15,324; Red Bull-Renault)

A 29. kör végén újraindult a verseny – a két Williams, Grosjean és Pérez nélkül. Kobajasi Vettelt, Webber kettőjüket támadta, az ausztrál az egyes kanyarban, hogy ne menjen neki Vettelnek, inkább lesodródott a pályáról, és visszacsúszott a 14. helyre.

Hamilton a következő körben megelőzte Buttont, és feljött Hülkenberg mögé a 2. helyre. Massának is jól sikerült az újraindulás, a 8. helyre jött fel. Kobajasi Alonsót is megelőzte, de a spanyol egy körrel később visszavette a 4. helyet. Vettel páholyból figyelte kettejük csatáját, Massa megérkezett a német mögé.

A 33. körben Hülkenbergé a leggyorsabb kör, gyorsabb volt Hamiltonnál, aki 2.6 másodpercre volt tőle. Massa elvette Vetteltől a 6. helyet. És még a verseny felénél sem járunk!

Massa megelőzte Kobajasit.

A 37. körben, a verseny derekán Hülkenberg tartotta a két McLaren tempóját. Hülkenberg, Hamilton (2.1 mp hátrány), Button (3.9), Alonso (7), Massa (11.2), Kobajasi (11.9), Vettel (12.2), Ricciardo (14.3), Webber (16.4), Schumacher (19.6) volt a sorrend. Schumit Räikkönen támadta, és zseniális manőverrel megelőzte a célegyenes utáni kanyarkombinációban. Két nagy bajnok vélhetően utolsó közös jelenetét láthattuk.

Hamilton a rádión jelentette, hogy újabb eső érkezik. Webber meg is csúszott a 44. körben. Kobajasi is megingott a célegyenes után, de nem eléggé ahhoz, hogy Vettel megelőzze.

Hülkenberg 1.4 másodpercen tartotta előnyét Hamiltonnal szemben a csepergő esőben. A Kobajasi mögött haladó Vettelnek annyiban mindenképpen kedvezett az idő, hogy nem kellett széthajtania a Red Bull-Renault-t.

Hülkenberg a 48. körben megcsúszott, Hamilton lecsapott a lehetőségre, és elment a Force India pilótája mellett.

Button üldözte a németet, aki felgyorsult, és visszazárkózott Hamilton mögé. 20 kör maradt hátra, két, a csapatától ezen a versenyen búcsúzó pilóta küzdött a győzelemért. Vettelnek a 7. helyen ennyi hiányzott a világbajnoki címhez. A csapat közölte vele a rádión, hogy nem hallják, amit mond.

A vb-éllovas az 52. kör végén újabb készlet közepesen kemény gumit kapott, és a 10. helyre jött vissza.. Rosberg két körrel korábban intereket kapott.

Räikkönen kicsúszott, a szervizútra ment abban a reményben, hogy visszatalál a pályára, de amikor rájött, hogy labirintusba került, visszafordult, és a füves területen át visszament az aszfaltcsíkra.

LABIRINTUSBA KERÜLT A LOTUS FINN PILÓTÁJA

Elöl nagyobb dráma történt: Hülkenberg a célegyenes végén előzte Hamiltont, a kanyarba érve a német Force Indiája megcsúszott, neki a McLarennek, amelynek kitört az első kereke. Vettel átmeneti gumikért ment a boxba, Alonso ugyanis már a 3. helyen haladt.Nagyon lassan cserélték le a kerekeit.

HAMILTON ÉS HÜLKENBERG BALESETE

Hülkenberg Alonso előtt maradt, Vettel a 11. helyen száguldott, már nagyon esett az eső. Alonso a boxba ment intermediate gumikért.

Hülkenberg áthajtásos büntetést kapott a Hamiltonnal történt karambol okozásáért.

Az 57. kör végén Button intermediate gumikért a boxba hajtott, így tett Hülkenberg is. Button vezetett Massa előtt, Hülkenberg megint a boxba ment, ezúttal a büntetés miatt. Alonso a harmadik helyen állt, mögötte Webber, Hülkenberg, Schumacher és Vettel haladt.

Vettelnek a 7. helyezés akkor is vb-címet jelentene, ha Alonso megelőzi Massát. A brazil több mint 3 másodperccel volt lassabb Buttonnál.

Már nagyon esett az eső, az intermediate gumik kitarthattak a végére. Alonso a 62. körben utolérte és megelőzte Massát. Kobajasi 3 másodpercre volt Vettel mögött, de fokozatosan lemaradt.

Vettel a 65. körben megelőzte a búcsúzó Schumachert, és feljött a 6. helyre. Alonso 21 másodpercre volt Buttontól és az első helytől, amely vb-címet jelentett volna neki. Az egyetlen esélye az angol kiesése lett volna.Vettel 18 másodpercre volt az előtte haladó Hülkenbergtől. Ám ott volt előtte Webber is, aki Button kiesése esetén szintén lelassulhat. A Red Bull kézben tartotta a vb-csatát.

Petrov a 12. helyen haladt, amivel a Caterham visszaelőzi a Marussiát a konstruktőr-vb 10. helyén. Pic üldözte úgy, hogy jövőre a Caterhamhez szerződik. Ricciardo üldözte őket.

Di Resta a célegyenesben a falnak csapta a Force Indiát, az utolsó körre jött a biztonsági autó. Button állt az élen, a mezőny a biztonsági autó mögött masírozhat be a célba. A versenybíró azonban úgy döntött, a végére elengedi a mezőnyt.

Button nyert, Vettel a 6. helyen célba érve világbajnok, Alonso a 2. pozícióval sem szerezte meg 3. vb-címét.

VETTEL NEM TUDOTT A DOBOGÓN ÜNNEPELNI, EZÉRT KISZALADT A KÖZÖNSÉG ELÉ
BRAZIL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:45:22.656
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 2.754 mp h.
3. Felipe Massa brazil Ferrari 3.615 mp h.
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 4.936 mp h.
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 5.708 mp h.
6. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 9.453 mp h.
7. Michael Schumacher német Mercedes 11.907 mp h.
8. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 28.653 mp h.
9. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 31.250 mp h.
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1 kör h.
11. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
12. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1 kör h.
15. Nico Rosberg német Mercedes 1 kör h.
16. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1 kör h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 2 kör h.
18. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 2 kör h.
19. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 3 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK
Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 54 megtett kör
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 5
Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1
Bruno Senna brazil Williams-Renault 0
Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 0
Leggyorsabb kör: Hamilton (38. kör) 1:18.069
A VB VÉGEREDMÉNYE
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 10 17 281
2. Fernando Alonso 3 13 18 278
3. Kimi Räikkönen 1 7 19 207
4. Lewis Hamilton 4 7 14 190
5. Jenson Button 3 6 14 188
6. Mark Webber 2 4 15 179
7. Felipe Massa 2 14 122
8. Romain Grosjean 3 10 96
9. Nico Rosberg 1 2 10 93
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Nico Hülkenberg 11 63
12. Kobajasi Kamui 1 9 60
13. Michael Schumacher 1 8 49
14. Paul di Resta 9 46
15. Pastor Maldonado 1 1 5 45
16. Bruno Senna 10 31
17. Jean-Éric Vergne 4 16
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 460
2. Ferrari 400
3. McLaren-Mercedes 378
4. Lotus-Renault 303
5. Mercedes 142
6. Sauber-Ferrari 126
7. Force India-Mercedes 109
8. Williams-Renault 76
9. Toro Rosso-Ferrari 26
A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
5. Felipe Massa brazil Ferrari
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
9. Nico Rosberg német Mercedes
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
11. Bruno Senna brazil Williams-Renault
12. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
13. Michael Schumacher német Mercedes
14. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
15. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
16. Pastor Maldonado* venezuelai Williams-Renault
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
19. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault
20. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
21. Timo Glock német Marussia-Cosworth
22. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
24. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
*tíz rajthelyes büntetés három megrovásért

A DRS-zóna a 4-es kanyar előtti egyenesben van
A DRS-zóna a 4-es kanyar előtti egyenesben van
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik