Igencsak erősen kezdett a Ferrari, Vettel minden tekintetben az élen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 08:28
null
Vettel és a Ferrari meggyőző teljesítményt nyújtott az első napon (Fotók: AFP)
Sebastian Vettel és a Ferrari végzett az élen az első téli kollektív teszt nyitónapján Barcelonában. A német versenyző összesen 169 kört tett meg, így mind a legtöbb, mint a leggyorsabb kört tekintve kiemelkedett a mezőnyből. A második helyen Carlos Sainz Jr. végzett, harmadikként Romain Grosjean zárta a tesztnapot, mely Kimi Räikkönen Alfa Romeójának leállása a miatt a vártánál kicsivel előbb ért véget. A piros zászló összesen négyszer került elő az első napon.

 

Kissé felhős és hűvös idő fogadta a mezőnyt Barcelonában, az első kollektív téli teszt nyitónapján. Több csapat is tartott egy második autóbemutatót a tesztelés megkezdése előtt, de amikor zöldre váltottak a lámpák a bokszutca végén, többen azonnal a pályára hajtottak, így gyorsan megkezdődhetett a pályán zajló felkészülés a 2019-es szezonra.

Alig néhány perccel a tesztnap kezdete után azonban rögtön előkerült a piros zászló. Kimi Räikkönen miatt kellett félbeszakítani a tesztelést – a finn az ötös kanyarban sodródott le a pályáról, és az alig egy órája bemutatott Alfa Romeót elnyelte a kavicságy. Szerencsére hamar sikerült kimenteni onnan a C38-ast, a finnek pedig mindössze fél órát kellett kihagynia a tesztnap elején.


DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ: A délelőtt első felében Sebastian Vettel és a Ferrari uralta az időeredmények listáját. Amellett, hogy a német volt a leggyorsabb – és közel került a tavalyi első tesztnap legjobb köréhez –, a legszorgosabbnak is elmondhatta magát, hiszen mindenkinél több kört tett meg. Ezzel szemben a Honda-motoros Red Bull és Toro Rosso másfél óra elteltével összesen 8 megtett körnél járt.

A Haas azonban még rosszabb helyzetbe került amiatt, hogy 11 órakor leállt az autó Romain Grosjean alatt. Ezért másodjára is előkerült a piros zászló. Az újraindítás után Vettel tovább javított az idején, először ment be 1:20 alatt, amivel ráadásul már gyorsabb volt a 2018-as első tesztnap leggyorsabb körénél.

Az ebédszünetig hátralévő időben Vettel – és persze a többiek is – folyamatosan javítottak. A Ferrari versenyzője még 1:19 alá is bement, és végül 1:18.161-gyel, valamint 72 megtett körrel zárta a nap első felét, ezzel pedig az élen végzett.

A második Sergio Pérez lett a Racing Pointtal, míg harmadikként Valtteri Bottas zárt a Mercedesszel. A legtöbb megtett kört tekintve Vettel mögött Bottas és Nico Hülkenberg végzett.

A tervek szerint a Mercedesnél és a Renault-nál lesz változás a versenyzőket illetően az ebédszünetet követően. Előbbinél Lewis Hamilton váltja Bottast, míg utóbbinál Daniel Ricciardo ül autóba Hülkenberg helyett a nap második felében.

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ: Az egyórás ebédszünet után a csapatok tovább dolgozhattak a felkészülésen, a Ferrari pedig ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Legalábbis a megtett körök számát tekintve, ugyanis Vettel a délutánt rögtön egy versenyszimulációval kezdte, és alig fél óra alatt 15 kört teljesített. Éppen ekkor hajtott pályára a hétfői napon először Lewis Hamilton, aki kicsit szerényen kezdte meg a munkát a Mercedes volánja mögött.

Hamilton és a Mercedes nem mutatta még meg magát igazán
Hamilton és a Mercedes nem mutatta még meg magát igazán

 

Egy órával a nap második felének kezdete után ismét előkerült a piros zászló – ezúttal Carlos Sainz Jr. miatt, aki alatt a bokszutcából kijövet állt meg a McLaren. A pályán zajló munka szerencsére csak néhány percig szünetelt, az újraindítás után pedig Ricciardo is pályára hajtott a Renault-val.

Vettel délután is szorgosan rótta a köröket, és bő egy órával az ebédszünet után már túlment a 100 körös határon. Délután 4-re a Mercedes is elmondhatta ezt magáról, a németeknél azonban két versenyző érte el ezt az amúgy nem kis eredményt. Alig fél órával később Verstappen is átlépte a bűvös 100-ast.

Az utolsó másfél órában Kvjat és Grosjean javított jelentőset, miután feltették autójukra a lágyabb keverékű gumikat. Utóbbi például feljött Vettel mögé a második helyre. A német egyébként az utolsó órában már több mint 150 megtett körnél járt.

Az utolsó fél órában Sainz és Grosjean csatázott a második helyért, hol az egyik, hol a másik állt előrébb. Sainz az utolsó negyedórában szűk négy tizedmásodpercre megközelítette Vettel legjobb idejét.

Az utolsó percben negyedszer is előkerült a piros zászló, ráadásul másodjára Räikkönen miatt. Délelőtt a finn, délután pedig a technikai hibájának köszönhetően kellett félbeszakítani a tesztet. Természetesen a második alkalommal már nem indították újra a gyakorlást, így a vártál kissé hamarabb ért véget az első teszt nyitónapja.

Az élen Vettel végzett a Ferrarival, a második Sainz (Renault), a harmadik pedig Grosjean lett a Haasszal. Vettel összesen 169 kört tett meg, így ezen a téren is a német bizonyult a legjobbnak. Mindössze Grosjean és Kvjat (Toro Rosso) nem lépte túl a 100 kört.

Az első téli teszt programja kedden 9 órakor folytatódik a második tesztnappal. Tartsanak velünk akkor is, ugyanis a Nemzeti Sport Online azt a napot is élőben közvetíti.

F1, BARCELONA
1. TÉLI TESZT, AZ 1. NAP VÉGEREDMÉNYE

1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.161, 169 kör
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:18.558 119 kör
3. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:19.159, 65 kör
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19.426, 128 kör
5. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:19.462, 114 kör
6. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:19.635, 76 kör
7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:19.944, 30 kör
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)* 1:20.127, 69 kör
9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.135, 81 kör
10. Nico Hülkenberg (német, Renault)* 1:20.980, 65 kör
11. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:20.983, 44 kör

* csak délelőtt teszteltek

Az első téli teszt beosztása:

A BEOSZTÁS
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök
Mercedes Bottas, Hamilton Hamilton, Bottas ? ?
Ferrari Vettel Leclerc Vettel Leclerc
Red Bull Verstappen Gasly Verstappen Gasly
Renault Hülkenberg, Ricciardo Ricciardo, Hülkenberg Hülkenberg, Ricciardo Ricciardo, Hülkenberg
Haas Grosjean Magnussen Grosjean, Fittipaldi Fittipaldi, Magnussen
McLaren Sainz Norris Sainz Norris
Racing Point Pérez Stroll Pérez Stroll
Alfa Romeo Räikkönen Giovinazzi Räikkönen Giovinazzi
Toro Rosso Kvjat Albon Kvjat Albon
Williams nem tesztel Russell, Latifi Latifi, Kubica Kubica, Russell

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik