F1: az IndyCarban folytatja a Sauber pilótája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 16:38
null
A szezon végén hátat fordít egymásnak a Formula–1 és a svéd (Fotó: AFP)
Marcus Ericsson jövőre elhagyja a Formula–1 mezőnyét és az IndyCarban szerepel majd. A svéd pilóta az idei Pocono Racewayen rendezett IndyCar-futamon súlyos balesetet szenvedő Robert Wickens csapatánál folytatja a pályafutását.

Marcus Ericsson a Sauber egyik megmentőjévé vált az elmúlt években, hiszen például tavaly is a támogatóinak köszönhetően maradt életben a patinás istálló, amely azonban mára átalakult, jövőre Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen vezetik majd a svájciak autóit. Ez azt jelenti, hogy a svéd létszámfölöttivé vált.

A Sauber ugyan tesztpilótaként alkalmazná őt, ám ez nem igazán igényel teljes embert, így Ericsson folyamatosan kereste az egyéb lehetőségeket is.

Mára kiderült, hogy a 28 éves pilóta jövőre elhagyja a száguldó cirkusz világát és átteszi a székhelyét a tengerentúli IndyCarba, ahol a Schmidt Peterson Motorsports istállóhoz szegődik. Az SPM közlése szerint Ericsson nem Wickens gépébe ül majd, a 6-os számú autót ugyanis fenntartják a kanadainak, akit idén az év újoncának választottak a sorozatban.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a Schmidt Peterson Motorsports pilótája lehetek a 2019-es IndyCar-idényben. Számomra ez tökéletes lépés a karrieremben, miután öt idényt töltöttem a Formula–1-ben. Az IndyCar-versenyzés nagyon érdekes, és igazán izgatott vagyok, hogy a jövőben a része leszek. Tudom, hogy sokat kell majd tanulnom, többek között az oválpályás versenyzést is, ám alig várom, hogy elkezdődjék a közös munka” – mondta Ericsson új munkaadója hivatalos honlapjának.

A Sauber svéd versenyzője ötödik éve szerepel a Formula–1-ben, eddig 95 futamon indult, legjobb eredménye a 2015-ös idény első állomásán, az Ausztrál Nagydíjon elért 8. helye, míg legjobb rajthelye a rákövetkező Malajziai GP-n kiharcolt 9. rajtkocka.

WICKENS ÁLLAPOTÁRÓL

A Pocono Racewayen elszenvedett horrorisztikus balesetet súlyos, életveszélyes sérülésekkel túlélő kanadai pilóta menyasszonya a múlt héten posztolt a Twitteren egy bejegyzést, amelyből azt sejtették a rajongói, hogy állapota rohamosan javul, s már arról kezdtek el találgatni a szurkolói és az autósport szerelmesei, hogy vajon már a 2019-es IndyCar-idény első versenyén, vagy csak a május végi Indy500-as futamon tér-e vissza. Később aztán kiderült, Wickens helyzete korántsem olyan rózsás, mint ahogy azt elsőre gondolni lehetett, a gerincvelő-sérülések nyomán jelenleg ugyanis nem tudja önerőből mozgatni a lábait.

„Szerencsémre az én gerincvelő-sérülésem nem volt teljes, ezért van rá remény, hogy az idegek talán újra megtalálják az utat a lábaim felé. A »nem volt teljes« azt jelenti, hogy a gerincvelő nem vált szét, csak zúzódott, és miután az ebből adódó duzzanat majd lelohad, akkor fogunk többet tudni, de ez még hosszú hónapok várakozását jelentheti” – áll a versenyző legutóbbi közleményében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik