Négy F1-es csapat is különleges festéssel érkezik Las Vegasba

B. SZ.B. SZ.
2025.11.19. 13:43
null
Holografikus mintázatban láthatjuk a Racing Bulls autóit Las Vegasban (Fotó: X/Racing Bulls)
A Formula–1-es csapatok egymás után jelentik be, hogy különleges, úgynevezett one-off festéssel készülnek a közelgő versenyekre, – eddig négy istálló jelentette be, hogy az eddigitől eltérő megjelenéssel készül a Las Vegas-i futamra.

WILLIAMS

Williams csapata volt az első, aki bejelentette, hogy különleges festéssel indul neki a Las Vegas-i Nagydíjnak. Teljesen fekete – ezzel tisztelegve a csapat főszponzora, az Atlassian és annak mesterséges intelligencia-alapú megoldása, a Rovo előtt. A fekete alapfestést szivárványszínű elemek díszítik, amelyek – a csapat tervei szerint – az éjszakai fényekben különösen látványosan csillognak majd. James Vowles csapatfőnök így nyilatkozott:  „Ez a látványos festés a legfrissebb példája annak, hogyan dolgozunk együtt az Atlassiannal, amely segít felgyorsítani technológiai átalakulásunkat és visszahozni a Williamst az élen járók közé."

ALPINE

Visszatér a rózsaszín – különösen az oldaldobozokon. A csapat utalt arra, hogy a szezon mindhárom hátralévő futamán ugyanazt a festést fogja használni, a közösségi médiában megjelent bejelentésben pedig tömören így fogalmaz: „Egy csipetnyi rózsaszínnel zárjuk az évet”.

SAUBER

A Sauber az idei harmadik különleges festésére készül. A mostanival elköszön a Stake-től, jövőre ugyanis Audiként már új főtámogató segíti a csapatot.

Az új festés a „Final Lap” azaz „Utolsó kör” nevet kapta. Ez a különleges dizájn kizárólag a Las Vegas-i Nagydíjon lesz látható, és az F1 egyik legikonikusabb szimbólumából, a kockás zászlóból merít ihletet.

RACING BULLS

A Racing Bulls csak úgy ragyogni fog ezen a hétvégén, ugyanis különleges, holografikus mintázatot visz a pályára. A csapat teljes garázsa új dizájnban jelenik meg, a pilóták pedig egyedi versenyruhát, cipőt és kesztyűt viselnek majd.

A különleges festést a Cash App Visa Card termékcsalád legfrissebb tagja, a Holo Card inspirálta. Peter Bayer, a csapat vezérigazgatója szerint a Racing Bulls rendkívül kreatív volt a 2025-ös évben végrehajtott egyedi festéseivel, ez a mostani kiemelkedik közülük.

 

Legfrissebb hírek

Leclerc nem látott rendesen a jobb szemével a balesete után, további vizsgálatokon kell átesnie

F1
3 órája

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
3 órája

Népünnepély Monzában: Antonelli a 19. helyről indulva aratott győzelmet hazai közönség előtt

F1
6 órája

Leclerc tanácsokkal segítette Gaslyt, aki aztán mindenkit meglepett a pole-lal

F1
Tegnap, 22:14

Antonelli jó csapattárs volt, Verstappen azonban keresztülhúzta Russell számításait Monzában

F1
Tegnap, 21:31

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 19:52

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
Tegnap, 18:21

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
Tegnap, 17:05