F1: az FIA nem adott engedélyt a Mercedes tesztjére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 11:22
A Nemzetközi Automobil-szövetség képviselője a Mercedes és a Pirelli májusi tesztjének párizsi tárgyalásán elmondta, a szervezet nem adott engedélyt a német csapatnak arra, hogy az idei autóját használja a barcelonai gyakorláson.

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke korábban azt mondta, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója rábólintott, hogy a csapat az idei autóját bocsássa a Pirelli rendelkezésére a 2013-as és a 2014-es abroncsok teszteléséhez.

„Nem számít, hogy Whiting mire adott engedélyt, a szabályokban benne van, hogy nem lehet tesztelni. Ez alól csak az jelenthet kivételt, akinek az FIA Motorsport-világtanácsa külön engedélyt ad, a Mercedes esetében azonban ilyen nem történt – mondta Mark Howard, az FIA jogásza. – Whitingnek általános kérdést tettek fel a 2013-as autó használatáról. Ő azt mondta, ha a Pirelli kéri a tesztet, személyes véleménye szerint lehet róla szó, de utána kell néznie a konkrétumoknak."

Whiting a Spanyol Nagydíj után e-mailben értekezett Sebastian Bernarddal, az FIA jogtanácsosával, aki azt írta neki, csak akkor lehet tesztelni, ha mindenki lehetőséget kap rá.

„Ez nem az FIA hivatalos véleménye volt, csak Brawn és Bernard szabályértelmezése" – hangsúlyozta Howard.

A tárgyaláson a Pirelli és a Mercedes képviselői is elmondják a maguk verzióját, és ezt követően hirdet ítéletet az FIA nemzetközi tanácsa.

 

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
28 perce

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
59 perce

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
3 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
19 órája

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53
Ezek is érdekelhetik