F1: Albont kizárták, Leclerc-t is vizsgálták a melbourne-i időmérő után

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 14:48
null
Ha Leclerc rajtbüntetést kapott volna, Verstappené lett volna a pole a melbourne-i versenyen (Fotó: AFP)
Bőven akadt dolguk a sportfelügyelőknek a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjét követően. Összesen négy pilóta esetében merült fel a szabálytalanság, közülük Alexander Albont ki is zárták a melbournei-i időmérőről, ám Charles Leclerc pole pozíciója is veszélybe került egy időre.

 

Újabb nehéz időmérőn van túl a Williams. Nicholas Latifi Lance Stroll-lal ütközött a Q1-ben, s a 6-os számú autó jelentős károkat szenvedett el, ám a kanadai pilóta csapattársa, Alexander Albon számára is hamar véget ért a melbourne-i kvalifikáció.

A thaiföldi pilóta nem jutott be az időmérő második szakaszába, a bokszutcába visszajövet ráadásul arra kérte a csapata, hogy álljon félre az autójával – a pálya szélén ragadt Williams miatt csúszott a Q2 kezdete is. Mint később kiderült, Albonnak azért kellett megállnia a pályán, mert a mérnökei sejtették, hogy az autójában nem maradt elegendő üzemanyag a kvalifikációt követő ellenőrzésekhez.

36. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
ÁPRILIS 8., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:19.806
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:18.978
ÁPRILIS 9., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Norris 1:19.117
Időmérő: 1. Leclerc 1:17.868
ÁPRILIS 10., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja: 7.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 24., 15.00Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 8., 21.00
Miami Nagydíj, Miami
Május 22., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

A szabályok ugyanis kimondják, hogy minden autóban legalább egy liter üzemanyagnak kell még lennie, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szakemberei el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat. Albon négykerekűjében azonban csak nagyjából 0.33 liter üzemanyag maradt, ezért a thaiföldi pilótát kizárták az időmérőről. Albon egyébként a 16. helyen zárta a kvalifikációt, ám csupán a 19. pozícióból vághatott volna neki a versenynek, hiszen magával hozott egy három rajthelyes büntetést Szaúd-Arábiából.

A Williams versenyzőjén kívül további három pilóta ügyében vizsgálódott az FIA a melbourne-i időmérő után. Csou Kuan-jüvel, Cunoda Jukival és a pole pozíciót megszerző Charles Leclerc-rel kapcsolatban az a gyanú merült fel, hogy túl lassan mentek egy-egy levezető körükön – a Ferrari versenyzője például még a Q1-ben, vélhetően Latifi és Stroll balesetét követően.

Az FIA ugyanis megállapította azt a maximum időt, ami alatt teljesíteni kell a két biztonsági autós vonal közötti távot, az említett három versenyző esetében ez az idő meghaladta az FIA által előírtat.

Leclerc-éket helyi idő szerint kicsivel este 9 óra előtt hallgatták meg a sportfelügyelők, ám őt és Csout felmentették a vádak alól, hiszen a külső tényezők miatt indokoltnak tartották a lassítást. Cunoda azonban később vétett a fenti szabály ellen, és mivel az ő esetében semmi sem indokolta azt, hogy jelentősen csökkentse a sebességét, a sportfelügyelők megrovásban részesítették.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:17.868 átlag: 244.012 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:18.154 0.286 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:18.240 0.372
4. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:18.703 0.835
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.825 0.957
6. George Russell brit Mercedes 1:18.933 1.065
7. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:19.032 1.164
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:19.061 1.193
9. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:19.408 1.540
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:19.226 0.886
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:19.410 1.070
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:19.424 1.084
14. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:20.155 1.815
15. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:20.465 2.125
16. Alexander Albon* thaiföldi Williams-Mercedes 1:20.135 1.555
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:20.254 1.674
18. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:21.149 2.569
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:21.372 2.792
20. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes
* utólag kizárták az időmérőről
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:18.580 1. Pérez 1:18.340
2. Pérez 1:18.834 2. Sainz 1:18.469
3. Leclerc 1:18.881 3. Leclerc 1:18.606
4. Sainz 1:18.983 4. Verstappen 1:18.611
5. Alonso 1:19.192 5. Alonso 1:18.815
6. Bottas 1:19.251 6. Norris 1:19.066
7. Norris 1:19.280 7. Russell 1:19.076
8. Hamilton 1:19.401 8. Hamilton 1:19.106
9. Russell 1:19.405 9. Ricciardo 1:19.130
10. Gasly 1:19.580 10. Ocon 1:19.136
11. Ocon 1:19.605 11. Gasly 1:19.226
12. Ricciardo 1:19.665 12. Bottas 1:19.410
13. Cunoda 1:19.742 13. Cunoda 1:19.424
14. Csou 1:19.910 14. Csou 1:20.155
15. Schumacher 1:20.104 15. Schumacher 1:20.465
16. Albon 1:20.135
17. Magnussen 1:20.254
18. Vettel 1:21.149
19. Latifi 1:21.372
20.Stroll

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik