F1: „A tettek mindig többet mondanak a szavaknál” – Verstappen Hamiltonnak

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 20:07
null
Verstappen úgy érzi, a sikerei eleget bizonyítanak Hamilton ellen (Fotó: AFP)
Miután Charles Leclerc nem tudott elrajtolni a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen magabiztos győzelmet aratott a Formula–1-es pályafutása során először a hercegségben. A Red Bull-pilóta a sikere kapcsán válaszolt Lewis Hamiltonnak, aki korábban arra célzott, Verstappennek még bizonyítania kell ellene. A hétszeres világbajnok szerint egyébként a Mercedes teljes csapata leszerepelt Monacóban, nála viszont jóval boldogabb volt Lando Norris, aki alig jutott szóhoz, miután harmadikként látta meg a kockás zászlót. Íme, a főszereplők nyilatkozata a Monacói GP-t követően!

 

Onnantól kezdve, hogy Charles Leclerc kikerült Max Verstappen elől, a holland versenyző rettentő magabiztos teljesítményt nyújtva senkinek sem adott lehetőséget arra, hogy megfossza a monacói első győzelmétől. Verstappen azonban úgy véli, nem volt annyira könnyű dolga, mint amennyire annak tűnt.

„Kívülről persze úgy tűnt, hogy mindent az irányításom alatt tartottam, de fenntartani a koncentrációt ennyi körön keresztül elég nehéz, hiszen az élen autózva könnyen túlzottan el lehet lazulni, ilyekor pedig jöhetnek a hibák – árulta el a holland. – Aztán a Mercedesnél elkezdtek szenvedni a gumikkal, és hirtelen megnőtt köztünk a különbség. Ennek persze nagyon örültem. Sosem álltam még dobogón itt, most viszont egyenesen győzelemmel kezdtem.”

Verstappen egyébként nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy kissé odaszóljon Hamiltonnak, aki még a monacói hétvége előtt úgy nyilatkozott: nagyrészt rajta múlt az, hogy Verstappennel eddig nem ütköztek össze valamelyik csatájuk közben. A hétszeres világbajnok emellett arra is utalt, hogy a fiatal riválisának még van mit bizonyítania ellene.

67. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:12.487
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:11.684
MÁJUS 22., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:11.294
Időmérő: 1. Leclerc 1:10.346
MÁJUS 23., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Sainz, 3. Norris
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 6., 14.00
Azeri Nagydíj, Baki
Június 20., 15.00Francia Nagydíj, Paul Ricard
Június 27. 15.00
Stájer Nagydíj

„A tettek mindig többet mondanak a szavaknál – válaszolta Verstappen. – Ez jó lecke volt, mert megmutatja, hogy a pályán kell cselekedned, én pedig ezt szeretem tenni. A mi csapatunk követte el a legkevesebb hibát, és ezért állunk most mi az élen. Remélem, hogy ez így is lesz a szezon hátralévő részében.”

Először ünnepelhetett a dobogón a Ferrari versenyzőjeként Carlos Sainz Jr., aki azonban nem teljesen elégedett, hiszen úgy véli, ha másképp alakul az időmérő és a rajtsorrend, talán ennél is többre lehetett volna képes.

„Ha a Monacóba érkezésem előtt azt mondták volna nekem, hogy másodikként végzek a futamon, biztos rábólintottam volna. Bár Charles tegnap megszerezte a pole-t, nekem nem volt meg a végén a lehetőségem egy igazán jó körre, emiatt ez a siker talán nem tűnik annyira édesnek – vélekedik Sainz. – Amikor rájössz, hogy a csapat másik autója nem állhat fel az első rajthelyre, hirtelen minden felelősség rád hárul, hogy megmentsd a csapatod hétvégéjét. Valtteri persze kiesett előlünk, de amúgy is jónak éreztem az autót, és úgy gondoltam, mindenképp megérdemeljük, hogy a dobogón végezzünk. A Ferrari büszke lehet az autónkra és arra, hogy ekkorát tudtunk előrelépni ebben a szezonban.”

Lando Norris alig tudott megszólalni, miután a dobogót érő harmadik pozícióban látta meg a kockás zászlót Monte-Carlóban. A McLaren versenyzője idén már a második alkalommal végzett a top háromban, ám ez a sikere még inkább emlékezetes marad a számára.

„Nem gondoltam, hogy ma dobogóra állhatok. Mindig nagy öröm a pódiumon végezni, de ez most még különlegesebb. Egy kis szerencse is közrejátszott, viszont jól vezettem és az autó is erős volt egész hétvégén” – vélekedik Norris, aki a harmadik pozíciójának és Bottas nullázásának köszönhetően feljött a vb-pontversenybe Verstappen és Hamilton mögé.

Nemhogy a győzelemért, de a rajtpozíciójánál előkelőbb helyért sem igazán tudott harcba szállni Lewis Hamilton, aki ráadásul a korai kerékcseréjét követően további pozíciókat veszített. A hétszeres világbajnok a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, a gyenge versenye után elvesztette összetettben a listavezető pozíciót. Hamilton természetesen roppant csalódott volt a leintés után, ráadásul attól tart, hogy a Mercedesnek a következő versenyen is hasonló nehézségekkel kell szembenéznie.


„A kerékcserénk három pozícióba került. Nem is szeretnék reagálni rá, majd csapaton belül úgyis megbeszéljük, és megpróbálunk sokkal erősebben visszatérni – mondta a brit versenyző. – A hétvége elejétől kezdve leszerepeltünk csapatként, de máris a következő versenyre kell koncentrálnunk. Azt is egy utcai pályán rendezik, szóval ott is szenvedhetünk. Azért kell dolgoznunk, hogy minimalizáljuk a veszteséget.”

Sokáig kérdéses volt, hogy a pole pozícióból vagy csak kicsivel hátrébbról kezdheti-e meg a hazai futamát Charles Leclerc. Nem sokkal a futam előtt aztán bejelentették a Ferrarinál, hogy az időmérő győztese vághat neki az élről a monacói versenynek, ám erre mégsem kerülhetett sor. Leclerc eddig sosem látta meg a kockás zászlót Monte-Carlóban, idén azonban még ennél is rosszabbul járt.

„A garázsban ülve nagyon nehéz volt jól érezni magam, de úgy érzem, hogy már sajnos kezdek hozzászokni ehhez az érzéshez ezen a pályán – mondta a Ferrari versenyzője a kihagyott futamát követően. – Sosem sikerült még befejeznem a versenyt itt, az idén viszont el sem tudtam kezdeni, ráadásul a pole-ból indulhattam volna. Ezt nehéz feldolgozni, de sajnálom a csapatot is, mert a szerelőink nagyon keményen dolgoztak tegnap, hogy mindent ellenőrizzenek az autón. Ma reggel örültek, mert úgy gondolták, hogy minden rendben van, aztán mégis ez történt.”

Leclerc-t természetesen arról is megkérdezték, hogy az autó mely részén jelentkezett a probléma, s bár egyelőre ő sem tud sokat, könnyen lehet, hogy nem a szombati balesete okozta a vesztét.

„Most nem mondanék sokat, mert egyelőre nem vagyok tisztában a teljes helyzettel. Azt viszont tudom, hogy nem a váltó okozta a problémát, hanem valami az autó hátsó részében. Azt, hogy köze van-e az ütközéshez, még meg kell vizsgálnunk” – mondta Leclerc.

Olyannyira rosszul sikerült Valtteri Bottas kerékcseréje a 30. körben, hogy a finn versenyzőnek fel is kellett adnia a futamot. Bottas viszont úgy véli, a futam elejétől nem stimmelt minden az abroncsaival.


„A rajt jól sikerült, Max keményen védekezett, nekem pedig el kellett emelni a lábam a gázról. Jó volt a tempónk, de tovább bírták a lágy gumik a Red Bullon, szóval Maxnak sikerült némi előnyt kiautóznia az etap végére. A bal első abroncsom elkezdett szemcsésedni, de biztos vagyok benne, hogy a kemény keveréken nem lett volna ilyen problémám, ám így is nehéz lett volna harcba szállni a győzelemért – vélekedett Bottas, majd kitért arra az esetre is, ami a versenyének a végét jelentette. – Csak számoltam a másodperceket, majd azt gondoltam: most veszítettük el a pozíciót Sainzcal szemben, aztán Norrisszal szemben is, de végül olyan sokáig tartott, hogy azt már el sem hittem. Úgy gondolom, hogy sosem ért még véget a versenyem a kerékcserekor, szóval ez elég furcsa érzés.”

A MONACÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:38.56.820
2. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 8.968 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 19.427 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 20.490 mp h.
5. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 52.591 mp h.
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 53.896 mp h.
7. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:08.231 p h.
8. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3 kör h.
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 3 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Valtteri Bottas finn Mercedes 29
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 2 5 5 1 105
2. Lewis Hamilton 3 4 5 2 101
3. Lando Norris - 2 5 - 56
4. Valtteri Bottas - 3 3 2 47
5. Sergio Pérez - - 4 - 44
6. Charles Leclerc - - 4 - 40
7. Carlos Sainz Jr. - 1 4 - 38
8. Daniel Ricciardo - - 4 - 24
9. Pierre Gasly - - 4 - 16
10. Esteban Ocon - - 4 - 12
11. Sebastian Vettel - - 1 - 10
12. Lance Stroll - - 3 - 9
13. Fernando Alonso - - 2 - 5
14. Cunoda Juki - - 1 - 2
15. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 149
2. Mercedes 148
3. McLaren-Mercedes 80
4. Ferrari 78
5. Aston Martin-Mercedes 19
6. AlphaTauri-Honda 18
7. Alpine-Renault 17
8. Alfa Romeo-Ferrari 1
9. Williams-Mercedes 0
10. Haas-Ferrari 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik