F1: A mezőny 60 százaléka bajnok lenne a Mercedesszel – Verstappen

H. L.H. L.
2020.06.23. 09:44
null
Verstappen nem nézte ki korábbi csapattársából, hogy bajnok lehet (Fotó: AFP)
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője szerint nem igaz, hogy bármelyik versenyző képes lenne bajnoki címet szerezni a domináló Mercedesszel.

 

A Mercedes 2014 óta minden egyéni és konstruktőri címet megszerzett, és az idei csonka idénynek is favoritként vág neki. A hetedik címére pályázó Lewis Hamiltont sokszor éri az a kritika, hogy csakis az autójának köszönheti sikereit, hiszen egy ilyen domináns kocsiban bárki képes lenne megismételni a teljesítményét. A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen azonban úgy véli, a mezőny 40 százaléka nem lenne rá képes.

„A mezőny 60 százaléka lenne képes bajnoki címet szerezni a Mercedesszel. Nem mind a húsz versenyző – mondta a Ziggo Sportnak adott nyilatkozatában, s miután elárulta, hogy Lando Norrisra bajnoki aspiránsként tekint, az interjút készítő arra volt kíváncsi, vajon a holland pilóta szerint ki nem tartozik ebbe a halmazba, így elkezdte sorolni Antonio Giovinazzi, Lance Stroll, Robert Kubica, Pierre Gasly és Romain Grosjean nevét, mire a holland helyeselt. – Jól mondod – jelentette ki, azonban arra már nem felelt, hogy mit gondol jelenlegi csapattársáról, Alexander Albonról. – Erre a kérdésre nem válaszolok."

A legtöbb szakértő szerint Verstappen lehet ebben az évben a címvédő Hamilton legnagyobb és talán egyetlen vetélytársa, aki meg is állíthatja a Mercedes menetelését. A 2020-as idény július 5-én veszi kezdetét Ausztriában.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
7 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32