F1: a Ferrari és a Red Bull is magabiztos, ám megint érkezik az eső

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 07:30
null
Hockenheim után a Hungaroringen is esőre lehet számítani (Fotó: AFP)
A múlt hétvégi hockenheimi káosz még inkább felizzította a versenyzők jövőjével kapcsolatos pletykákat, a Magyar Nagydíj sajtónapján így leginkább a németországi verseny történései, illetve azoknak a pilótapiacon megmutatkozó esetleges hatásai szolgáltatták a főbb témákat. A Haas versenyzői nem féltik az ülésüket, míg George Russell egyelőre nem tartja valószínűnek, hogy jövőre a Mercedesnél köthet ki. A hungaroringi verseny fő esélyese eközben a Red Bull lehet, ám a Ferrari is sok fejlesztéssel készült, arról nem is beszélve, hogy az eső megint megkeverheti a lapokat.

 

MEGTÖRT HAMILTON SOROZATA AZ ESŐBEN

Lewis Hamilton a pole pozícióból várhatta az esős Német Nagydíj több felvezető kör után lezajló rajtját, és bár sokáig az irányítása alatt tartotta a versenyt, a száraz pályára alkalmas gumikra történő váltással megpecsételődött a sorsa. Az eső ugyanis felerősödött és miután Charles Leclerc az utolsó kanyarban falba állította a Ferrariját, amivel a kavicságyban ragadt, a brit ugyanott vesztette el az uralmát az autója felett és rongálta meg első vezetőszárnyának bal oldalát.

Hamilton ezt követően szabálytalanul – a bokszbejárat nem megfelelő oldalán – hajtott be a bokszutcába, ahol aztán nagy káosz alakult ki a Mercedes garázsa előtt – a címvédő kiállása több mint 50 másodpercig tartott. Ezután bár haladt a harmadik pozícióban is, szabálytalansága miatt 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, majd újabb vizsgálat alá vonták egy a biztonsági autó mögött elkövetett vélt szabályszegés miatt. A sportfelügyelők azonban a futamot követően tisztázták a britet, hiszen nem ő, hanem az FIA hibázott.

Hamilton innentől kezdve csak visszafelé haladt a versenyen, többször is hibázott, a kiállás is felvetődött, végül a 11. helyen szelte át a célvonalat, hogy aztán az Alfa Romeók büntetése után mégis 2 ponttal távozzon Németországból. A brit előnye így 41 pontra nőtt a kocsit teljesen összetörő csapattársa, Valtteri Bottas előtt az egyéni vb-összetettben, miközben pontszerző sorozata immár 23 versenyt ölel fel.

Egy másik szériája azonban megszakadt a britnek, ugyanis a 2014-es Japán Nagydíj óta megrendezett valamennyi esős versenyen (összesen 8 ilyen volt) ő diadalmaskodott. Ráadásul az is biztossá vált, hiába nyerné meg a fennmaradó 10 futamot az idei kiírásban, akkor sem érné utol a rekordtartó Michael Schumachert a győzelmek számában.

A Német GP-t követően minden programját lemondó Hamilton nem mellesleg elmondása szerint az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtotta, így a kedvenc vadászterületei közül számon tartott Hungaroringen mindenképpen visszavágna. A brit eddig egyaránt 6 alkalommal szerezte meg a pole pozíciót és aratott győzelmet a Magyar Grand Prix-n – előbbi mutatóban egy elsőségre van a rekordtartó Schumachertől, míg utóbbiban már most is ő számít a legsikeresebbnek.

Hamilton egy évvel ezelőtt az időmérőn és a versenyen sem talált legyőzőre, vasárnapi diadala után ráadásul az idény végén bajnoki címet is ünnepelhetett, így megtörte a magyar futam győzteseinek 14 éve íródott átkát – a brit előtt Schumacher nyert legutóbb egyazon évben (2004-ben) a Hungaroringen és lett világbajnok. A brit célja tehát nem lehet más a Hungaroringen, hogy immár fitten, feledtesse a rosszul sikerült hockenheimi hétvégét.

BOTTAS NEM HASZNÁLTA KI A HELYZETET

Bottas sok pontot hozhatott volna a vb-éllovas Hamiltonon, hiszen a brit hibáját követően a dobogós pozíciókért volt nagy csatában, második helye pedig szinte garantált volt. A finn azonban pont azt követően vétett hibát, hogy csapata rászólt, emeljen a tempón, és versenye a pódium helyett a falban ért véget.

Bottas hátránya nem mellesleg 41 pontra nőtt márkatársa mögött, miközben az idénybeli második győzelmét arató Max Verstappen 22 pontra közelítette meg. A finnek így mindenképpen javítania kell, főleg, hogy szerződéshosszabbítását augusztusra tolta el a Mercedes. Ugyanis hiába kezdte erősen az évet, Hamilton lassan minden területen felülkerekedett rajta és nyert 7-szer az első 10 versenyen szemben az ő 2 győzelmével, amelyeket még az első 4 nagydíjon szerzett meg.

A finn helyére a Williamsszel versenyző George Russell, illetve az idei évben kényszerpihenőre küldött Esteban Ocon pályázik. A brit hosszasan hallgatott is, mielőtt választ adott volna a jövőjét firtató kérdésre a Williams motorhome-jának tetőteraszán.

„Nem tartom valószínűnek, azonban az olyan sportágban, mint a Formula–1, napról napra változnak a dolgok. Az tény, hogy a Mercedes folyamatosan szemmel tartja Valtterit, Ocont és engem, hiszen mindannyian a Mercedes versenyzői vagyunk. Ennél többet azonban nem nagyon szeretnék mondani erről” – magyarázta a Williams pilótája, aki tehát úgy véli, még várnia kell az ülésre az „ezüstnyilaknál”. Ám míg Russell többnyire csak a Mercedesnél érdekelt jelenleg, Ocon előtt több jó lehetőség is megnyílhat. Ugyanis amennyiben a németeknél nem marad számára szabad ülés, elengedik a kezét, így szabaddá válhat az út számára egy másik alakulathoz.

34. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
AUGUSZTUS 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 1., 15.10 64. Belga Nagydíj
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj
Szeptember 22., 14.10
12. Szingapúri Nagydíj

OCON DÖRZSÖLHETI A TENYERÉT

Bottas tehát nem könnyítette meg a helyzetét a szerződéshosszabbítás előtt, és ha a Hungaroringen sem alakulnak jól számára a dolgok, Ocon még inkább dörzsölheti a tenyerét. Ám amennyiben nem jön össze neki a mercedeses ülés, akkor sem kell újabb évet versenyautón kívül eltöltenie, hiszen a pletykák szerint több alakulat is érdeklődik iránta.

Közöttük van a Renault – amely gárdával nagy valószínűséggel tavaly szerződést is kötött volna, ha Daniel Ricciardo nem dönt nagy meglepetésre a Renault mellett –, mivel egyre több szakértő beszél arról, hogy Nico Hülkenberg helye veszélyben van a franciáknál.

A német nem mellesleg újabb lehetőséget szalasztott el a már régóta áhított első dobogója megszerzésére, hiszen Hockenheimben hiába autózott dobogós helyen, végül ő is a falban kötött ki. Hülkenberg így már 167 futamon állt rajthoz úgy, hogy nem ünnepelhetett a pódiumon – ezzel magasan rekordtartó.

Ha a német mégis marad a Renault-nál, akkor a következő állomás, ahol Ocon kiköthet, a Haas, amely istállónál a csapatvezető Günther Steiner már jó ideje nem elégedett a versenyzőivel. A Hockenheimben megint egymásra találó Romain Grosjean és Kevin Magnussen alatt futamok óta inog az ülés, Steiner pedig már csapatutasításon gondolkozik, miközben egyre valószínűbb, hogy 2020-ban a francia és/vagy a dán új csapatban köthet ki, ha egyáltalán marad az F1-ben.

A Haas-pilótákat a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóra is kijelölte az FIA, mellettük még a visszatérése óta először pontot szerző Robert Kubica (Williams), a Toro Rosso fennállásának második dobogóját szállító Danyiil Kvjat, illetve a Racing Pointot a negyedik helyre behozó Lance Stroll foglalhatott helyet.

„TAVALY SOKKAL JOBBAN AGGÓDTAM...”

A két Haas-versenyzőt természetesen az ütközésekről kérdezték, amire Magnussen elmondta, egyszerűen csak nem volt szerencséjük, ezért értek össze Silverstone-ban is. Grosjean azonban vicces kedvében volt.

„Szeretjük egymást, ezért jövünk ki ilyen jól, ezért cuppanunk össze a pályán is. Nem, igazából ahogyan Kevin is mondta, Silverstone-ban nem volt szerencsénk. Sokan azt hihetik, nincsen jó kapcsolatunk, azonban nagyon is jól kijövünk egymással. Hetente legalább egyszer telefonon is beszélünk és kitárgyaljuk, legközelebb jobban kell figyelnünk, hogy ilyen ne történhessen meg újra” – magyarázta.

„Szeretek Kevinnel dolgozni, talán ő nem így van ezzel, de úgy hiszem, talán ő is szeret velem. Jól dolgozunk együtt” – jelentette ki, majd Magnussennek is szegezték a kérdést, ő hogyan vélekedik erről.

„Abszolút így van – válaszolt röviden, mire márkatársa megjegyezte, most ne is állítsa az ellenkezőjét. – A pillanat hevében egymást hibáztatjuk a rádióban, azonban azt nem tudják az emberek, hogy két verseny között megbeszéljük egymás között a dolgokat, méghozzá próbáljuk ezt konstruktív módon tenni. Leszámítva a pályán köztünk történt incidenseket, nagyon jó munkakapcsolatunk van” – árulta el a dán, míg Grosjean a jövőjéről is szót ejtett.

„Tavaly sokkal jobban aggódtam. Akkor sokkal több ok volt arra, hogy idén otthon kelljen maradnom.Sok olyan hibát követtem el, amelyet a tapasztalatom mellett nem kellett volna. Azonban azóta visszatértem” – ecsetelte, Magnussen pedig egyértelműen rávágta, egy pillanatig sem érzi veszélyben az ülését.

A MAGYAR NAGYDÍJON IS ÉRKEZHET AZ ESŐ

Az esős Német Nagydíj tehát sok izgalmas sztorit és történést szolgáltatott, miközben több versenyzőt is teljesítménykényszerbe lökött a nyári szünet előtt. Az időjárás a Hungaroringen is megkavarhatja a lapokat, hiszen amellett, hogy elmarad a várt hőség, pénteken és szombaton is esély van az esőre.

Előbbinek leginkább a Mercedes örülhet, hiszen a gárda, illetve Hamilton is elmondta az Osztrák Nagydíj után, Magyarországon nehéz dolguk lesz a hőségben. Az „ezüstnyilak” bár átfogó fejlesztési csomaggal érkeztek meg Németországba, az ottani időjárási körülmények nem feltétlenül adtak választ arra a kérdésre, hogy véglegesen sikerült-e kiküszöbölniük a Spielbergben tapasztalt hűtési problémáikat.

A további tesztelésre a jelentések szerint pénteken sem lesz lehetőségük, amely napon a legnagyobb valószínűséggel érkezik meg az eső Mogyoródra. Egy esetleges vizes pályán lezajló kvalifikáció ráadásul jócskán átrendezheti az egyébként várható sorrendet.

Vasárnap azonban száraz futamra van kilátás, a hétvége favoritja pedig a Red Bull lehet, az elmúlt három GP-ből kettőn is diadalmaskodó Verstappen így jó eséllyel talán közelebb is kerülhet a Mercedes-pilótákhoz.

A Ferrari eközben bár sok újdonsággal készül a hétvégére, Vettel óvatosan fogalmazott az esélyekkel kapcsolatban.

„Rendben kell lennie, de azért nem favoritként utaztunk ide, hiszen a Hungaroringnek más a karakterisztikája” – emelte ki a német.

A Magyar Nagydíjon tehát újra nagyon közel kerülhet egymáshoz a három élcsapat, és ha tavalyhoz hasonlóan megérkezik a kvalifikáción az eső, akkor akár egy nagyon izgalmas rajtrács is kialakulhat a nyári szünet előtti utolsó versenyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik