Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 11:17
null
Az első Magyar Nagydíj rajtja (Fotó: MTI)
A hétvégén rendezik meg a 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjat. Ennek apropóján felidézzük, hogy nemcsak a helyiek, hanem a versenyzők részéről is izgatott várakozás előzte meg az 1986-ban rendezett első versenyt. A legtöbbjük nemhogy hazánkban, de még a vasfüggöny mögött sem jártak azelőtt, az utazás az ismeretlenbe azonban remekül sült el.

Boldog emberek, gyönyörű lányok

Nelson Piquet Brasilien Williams

Az első Magyar Nagydíj mezőnyének egyik legnagyobb sztárja az akkor még kétszeres világbajnok Nelson Piquet volt, aki 1986-ban is a vb-cím egyik legnagyobb esélyesének számított. A brazil klasszist azonnal magával ragadta hazánk hangulata és a Hungaroring is, amelyen történelmet írt, hiszen ő lett az első győztes: „Mindig szerettem új pályán versenyezni, mert olyankor egyenlőek a feltételek, senki nem ismer semmit. Örömmel jöttem, főleg úgy, hogy azonnal nyertem, aztán utána megint. Nagyon fontos két győzelem volt. Az 1986-os azért, mert óriási küzdelem után szereztem meg – nagyot harcoltam Ayrton Sennával. Az 1987-es pedig a vb-cím szempontjából jelentett igazán értékes pontokat. Jó volt ismeretlen országba utazni, új kultúrát megismerni, a pálya meg fantasztikus. Fárasztó, mert állandóan kanyarodni kell jobbra-balra, rövid az egyenes, nehéz előzni, de így is jókat versenyeztünk rajta. Feltűnő volt, milyen gyönyörűek itt a lányok, és milyen boldogok az emberek, mint otthon, Brazíliában. Mindig szerettünk Magyarországra utazni, jókor voltunk itt. A főváros már akkor is csodálatos volt, és ez azóta sem változott.”

Megkönnyebbült címvédő

Piquet egyik legnagyobb ellenfele 1986-ban az aktuális címvédő és az évad későbbi világbajnoka, Alain Prost volt, akinek szintén teljesen új élményt jelentett a magyarországi kaland. Elismerte, fogalma sem volt, mit gondoljon, amikor először közölték vele, hogy a vasfüggöny mögé utaznak, de hazánkba érkezve minden aggodalma elszállt: „Az égvilágon semmit sem tudtam Magyarországról, amikor először hallottam, hogy hamarosan ott fogunk versenyezni. És őszintén szólva tíz évvel azelőtt ez még tényleg elképzelhetetlen lett volna. Eleinte persze azt sem hittük, hogy 1986-ra összehozzák, mindenesetre nagyon megkönnyebbültünk, amikor megérkeztünk Budapestre. Már az első benyomásaim is fantasztikusak voltak, azonnal magával ragadott a város, amely igazán történelmi hangulatú volt, s a következő években is szívesen tértem vissza. Igaz ugyanakkor, hogy sosem tudtam nyerni Magyarországon – Szuzuka és a Hungaroring volt a két helyszín, ahol nem sikerült nyernem.”

A háromszoros világbajnok Niki Lauda 1985 végén, néhány hónappal az első Magyar Nagydíj előtt akasztotta szögre bukósisakját, így bár később szakkommentátorként, valamint csapatvezetőként számtalan alkalommal járt a Hungaroringen, nem versenyzett Mogyoródon. A 2019-ben elhunyt osztrák legenda a Nemzeti Sportnak adott korábbi interjújában elmondta, bánja, hogy kimaradt ebből az élményből: „Sajnos egy évvel lecsúsztam a Magyar Nagydíjról, akkor rendezték az elsőt, amikor én éppen befejeztem a pályafutásom. Pedig káprázatos futam! A pálya nehéz vonalvezetésének köszönhetően mindig érdekesek a versenyek, a hőség miatt pedig fizikailag is jó állapotban kell lenniük a pilótáknak ezen a viadalon. Ezt a versenyt minden évben roppant nehéz megnyerni, az egyik legnehezebb futam.”
Niki Lauda épp lemaradt

Golyónyomok az épületeken

Alan Jones 1980 világbajnokaként szintén a mezőny egyik leghíresebb pilótájának számított, igaz, az első Magyar Nagydíj idején már túl volt pályafutása csúcsán, és az idény végén végleg vissza is vonult. Azt azonban valódi ajándéknak tartja, hogy a verseny ürügyén ellátogathatott Budapestre, amelynek emlékei évtizedekkel később is élénken éltek benne: „Izgatott voltam, mert előtte még sosem jártam kommunista országban. Inkább kalandként fogtam fel az egészet, érdekes élményként. Amikor megérkeztem Budapestre, nagyon kellemesen csalódtam. A város csodálatos volt, igaz, azon meglepődtem, hogy sok épületet láttam, amelyeken még látszottak golyónyomok. Ausztrálként nem tudtam, mire számítsak, de csodás élmény volt megérkezni. Szerintem abban az időben a nyugat-európaiak sem tudták, milyen szép városok rejtőznek a vasfüggöny mögött. A Hungaroringen ugyan a pálya vonalvezetése miatt nehéz volt előzni, de a szervezéssel nagyon elégedett voltam.”

Biciklik tengere

Az osztrák Gerhard Berger elismerte, 1986 előtt semmit sem tudott keleti szomszédjairól, de Magyarország már első látogatása alkalmával nagyon megtetszett neki, és utána is nagy örömmel tért vissza hozzánk. A kor egyik legnépszerűbb pilótája egy különleges jelenséget is felidézett az első évből: „Nagyon megmaradt bennem, hogy rengeteg szurkoló kerékpárral jött ki a pályára. Elég furának találtam, hogy több biciklit láttam az odáig vezető úton, mint autót, de hát 1986-ban még más világ volt, lehet, hogy akkoriban ez nem számított olyan extrémnek. Örültem, hogy a mezőny ellátogat a vasfüggöny mögé, és amikor megérkeztünk, be is igazolódott, hogy nincs mitől tartani. Nagyon szimpatikus hangulat lengte be az országot, az emberek elégedettnek tűntek, nem volt fontos nekik a luxus. A pályán hihetetlen hangulatot teremtett az a több százezer szurkoló, aki kijött a versenyhétvégén. Amerre a szem ellátott, nézők voltak, a domboldalak tele zászlóval. A legszebb emlékeim közé tartozik ez a kép.”

Nézők az első Magyar Nagydíjon

Száguldás a Dunán

Martin Brundle F1-es pályafutása harmadik évében, a Tyrrell feltörekvő pilótájaként érkezett meg az első Magyar Nagydíjra, amelyről igazán kellemes emlékeket őriz. A versenyhétvége hangulatán kívül az is nagyon tetszett neki, hogy egészen különleges járművel utazhatott a következő futam helyszínére, Ausztriába: „Korábban semmit sem tudtam Magyarországról, mégsem tartottam az utazástól. Emlékszem, rengeteg ember zsúfolódott össze a pálya mentén. Ők akkor jártak először F1-es versenyen, mi akkor jártunk először a vasfüggöny mögött, szóval mindenkinek különleges élmény volt. Hogy a bérautók közül hozzájuss egy Ladához, hónapokkal a futam előtt el kellett intézni a foglalást, különben már csak Trabant jutott. Mi Trabanttal jártunk ki, aminél azért már vezettem jobb autót, de ezek az élmények tették igazán érdekessé az első Magyar Nagydíjat. Egy hétre rá következett az osztrák futam, amelyre egy jetfoillal jutottunk el a Dunán. Egyébként elképesztő, mennyit fejlődött az ország 1986 óta – talán csak Sanghajban tapasztaltunk ehhez foghatót.”

Trabanttal jött-ment a városban

Großer Preis von Deutschland auf dem Hockenheimring Christian Danner Zakspeed

A nyugat-német Christian Dannernek nem adatott meg, hogy topcsapat színeiben versenyezzen az F1-ben, az első mogyoródi futamon viszont mégis ő volt az egyik közönségkedvenc, hiszen a szocialista blokkba kényszerített honfitársai hihetetlen lelkesedéssel buzdították. A pilótának azonban nem csak emiatt kedves emlék az 1986-os futam: „Korábban sosem jártam Magyarországon, sőt a vasfüggöny mögött sem, tehát az egész élmény új volt – nagy kalandként fogtam fel az utazást. Semmit sem tudtam az országról, ezért arról sem volt fogalmam, mire számíthatok, de mindenki nyitottan állt a Magyar Nagydíjhoz, senki sem morgolódott előre. Aztán amikor megérkeztünk, láttuk, hogy tényleg nincs is ok az aggodalomra. Egészen lenyűgözött, ami fogadott minket, hiszen a pálya mentén egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Ráadásul szerintem a nézők legalább hetven százaléka az NDK-ból jött, vagyis a mezőny egyetlen német versenyzőjeként én voltam »az Isten«. Volt egy állandó kísérőnk is, akivel Trabanttal jöttünk-mentünk a városban, még én is vezettem az autót.”

Christian Danner Trabanttal

A nemzetközi F1-es média képviselői között akadnak még olyanok, akik már az első Magyar Nagydíjon is a sajtóteremből tudósítottak. Közéjük tartozik a svájci Luc Domenjoz is, aki felidézett egy különös pletykát, ami egész hétvégén nyugtalanította az újságírókat: „Az a hír járta, hogy a több száz ezer ember forgatagában a dombok mögött ott rejtőzik készenlétben a szovjet hadsereg tankokkal és mindenféle harci eszközökkel, hogy a futam végén lerohanják a paddockot. Tudom, ez ma már furán hangzik, de akkoriban tényleg nem tudtuk, mire számítsunk, és többen is azt mondták, hogy a szovjetek elkoboznak a csapatoktól minden számítógépet és modern eszközt, hogy hozzájussanak a nyugati technológiához. Szóval amikor leintették a futamot, feszülten vártuk, mi fog történni, de hál Istennek nem történt semmi. Ennek ellenére nagy megkönnyebbülés volt hétfőn átjutni a határon, hiszen az ellenőrzésnél elég szigorúan átvizsgáltak minket, benézve még a vonat ülései alá is.” 

A német Michael Schmidt azt emelte ki, hogy 1986-ban nyugati szemmel tényleg egészen szürreálisnak hangzott egy szocialista országban rendezett nagydíj ötlete, ezért végig szkeptikus volt a nagy kalanddal kapcsolatban: „Amíg meg nem érkeztünk, senki nem hitte el, hogy Magyarországon tényleg verseny lesz. Még hetekkel a megjelölt dátum előtt is mindenki azt mondta, képtelenség az egész, hiszen a vasfüggöny mögött egy ilyen kapitalista sportnak, mint az F1, nincs helye. Azt gondoltuk, a határon is problémák lesznek, de végül Bernie Ecclestone mindent elsimított. A pályán aztán egész hétvégén olyan volt a hangulat, mint valami nagy fesztiválon, az egyik legjobb hangulatú nagydíj volt, amit valaha láttam.”

Pletyka a szovjet katonákról

Az 1. Magyar Nagydíj mezőnye

MCLAREN

#1 Alain Prost (francia)

#2 Keke Rosberg (finn)

TYRRELL

#3 Martin Brundle (brit)

#4 Philippe Streiff (francia)

WILLIAMS

#5 Nigel Mansell (brit)

#6 Nelson Piquet (brazil)

BRABHAM

#7 Riccardo Patrese (olasz)

#8 Derek Warwick (brit)

LOTUS

#11 Johnny Dumfries (brit)

#12 Ayrton Senna (brazil)

ZAKSPEED

#14 Jonathan Palmer (brit)

#29 Huub Rothengatter (holland)

HAAS LOLA

#15 Alan Jones (ausztrál)

#16 Patrick Tambay (francia)

ARROWS

#17 Christian Danner (német)

#18 Thierry Boutsen (belga)

BENETTON

#19 Teo Fabi (olasz)

#20 Gerhard Berger (osztrák)

OSELLA

#21 Piercarlo Ghinzani (olasz)

#22 Allen Berg (kanadai)

MINARDI

#23 Andrea de Cesaris (olasz)

#24 Alessandro Nannini (olasz)

LIGIER

#25 René Arnoux (francia)

#26 Philippe Alliot (francia)

FERRARI

#27 Michele Alboreto (olasz)

#28 Stefan Johansson (svéd)

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
4 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
Tegnap, 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
Tegnap, 7:27

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik