„Elvégeztem a munka rám eső részét" – Gasly az Alpine-hoz csábítgatja Sainzot

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 21:48
Gasly támogatná Sainz érkezését (Fotó: Árvai Károly)
A Formula–1-es Alpine-nál versenyző Pierre Gasly a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, kivette a részét abból, hogy meggyőzze Carlos Sainz Jr.-t.

A Ferraritól az idény végén távozó Carlos Sainz Jr. továbbra is a pilótapiac kulcsfigurája, hiszen több versenyző jövője is függ az egyre húzódó döntésétől. A spanyol versenyző egybehangzó sajtóértesülések szerint  a 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Sauber, a Williams, valamint az érte néhány hete bejelentkező Alpine közül fog választani. Ami az enstone-i alakulatot illeti, az már a május végi Monacói Nagydíjat követően biztossá vált, hogy megüresedik az egyik ülése, hiszen nem hosszabbította meg Esteban Ocon idény végén lejáró szerződését. 

Noha a konstruktőri tabellán a nyolcadik helyet elfoglaló csapat az Osztrák Nagydíj előtt megerősítette Pierre Gasly maradását, az egyelőre kérdéses, ki lesz a francia pilóta csapattársa a következő évben. A jelöltek között továbbra is a márka WEC-csapatát erősítő Mick Schumacher, a teszt- és tartalék versenyző Jack Doohan, valamint Sainz szerepel – utóbbi egyértelműen a lista elején foglal helyet.

A pilótahelyzettel kapcsolatban a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Gasly is kifejtette a véleményét, a versenyző megerősítette, hogy  csapatának nagyon jó lehetőségei vannak, és azt is egyértelművé tette, melyik pilótatárs érkezésének örülne a legjobban. „Mint ahogyan korábban is elmondtam, az Alpine-nak remek opciói vannak az asztalon. Végső soron ez nem rajtam múlik, de szívesen látnám a leggyorsabb elérhető versenyzőt. Mindannyian tudjuk, ki az. Pillanatnyilag várnunk kell, de a csapatnak három jó lehetősége is van."

Gasly elárulta, beszélt Sainzcal is, és igyekezett meggyőzni őt arról, hogy az Alpine-hoz igazoljon. „Elvégeztem a munka rám eső részét, és végső soron hiszek a projektben, amelyet az Alpine-nal közösen építünk. Mindig is támogattam a csapatot, de most már kizárólag rajta áll, hogy meghozza a döntését."

39. MAGYAR NAGYDÍJ
Július 19., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
Július 20., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
Július 21., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-FrancorchampsJúlius 28., 15.00
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Megpróbáljuk megnyerni a világbajnoki címet” – Verstappen feltüzelt, de tudja, hogy szerencsére is szüksége lesz

F1
10 órája

Vb-aspiránsok az első három helyen: Verstappené a pole pozíció Norris és Piastri előtt az év utolsó időmérőjén!

F1
12 órája

„El fogjuk érni, és együtt fogjuk véghez vinni” – Hamilton érzelmes videóval üzent

F1
15 órája

A Red Bull nem hagyatkozhat a McLaren újabb hibájára Abu-Dzabiban

F1
16 órája

Russell állt az élre Norris és Verstappen előtt; Piastri ötödik az eseménydús utolsó edzésen Abu-Dzabiban

F1
17 órája

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
2025.12.05. 17:41

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
2025.12.05. 15:00

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
2025.12.05. 10:16
Ezek is érdekelhetik