F1: Unalmasak lennének a versenyek? – a vezérigazgató reagált

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.03. 13:54
null
Domenicali szerint a számok nem azt mutatják, hogy az embereket már kevésbé érdekelné az F1 (Fotó: AFP)
Stefano Domenicali, a Formula–1 új vezérigazgatója szerint egyértelműen téved az, aki szerint a királykategória versenyei már nem érdekelnék az embereket. Az elmondása szerint az előző idényben is egyre többen követték nyomon a világbajnokság futamait.

 

Bár sok módosítás és csaknem négy hónappal a tervezettnél később, de 2020 nyarán el tudták kezdeni, majd nagyobb fennakadás nélkül le tudták bonyolítani az idényt. A legtöbb versenyen persze nem voltak jelen helyszíni nézők, de Stefano Domenicali elmondása szerint a televízióban és egyéb módokon a korábbiaknál is többen követték nyomon a futamokat.

„Unalmasak lennének a versenyek? Megnéztem az adatokat, és tavaly nőtt a nézők száma – árulta el az olasz szakember. – Hatalmas a lelkesedés a Formula–1-ért, milliók követik a versenyeket. Vágynak a szenvedélyre, a karakterekre és a versenyzőkre, akik továbbra is egyedülállóak és képesek felkelteni az emberek érdeklődését.”

A világszerte továbbra is tomboló koronavírus-járvány még mindig megnehezíti a versenyek szervezését. Ausztrália március helyett csak novemberben tud otthont adni a futamának, míg Kínába és Vietnámba idén sem látogat el a mezőny. Domenicali úgy véli, hogy a tavalyi sikerekből építkezve nincs mitől tartania a királykategóriának.

„A tavalyi idény nagyon jól sikerült. A nehézségek ellenére le tudtuk bonyolítani a bajnokságot a kemény, de szükséges szigorításokkal. A célunk az, hogy ezen az úton haladjunk tovább” – mondta Domenicali.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
7 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
9 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
10 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik