F1: rózsaszínbe borulhat idén a Haas vagy a Williams

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.19. 18:35
null
Könnyen lehet, hogy idén is láthatunk rózsazsínű autókat az F1-es mezőnyben (Fotó: AFP)
Miután névadó szponzorjaik az utóbbi években távoztak, a Haasnak és a Williamsnek sincs jelenleg ilyen támogatója. A Racing Point Aston Martinná alakulása miatt a BWT nevű, vízenergiával foglalkozó vállalat pedig szponzorációs partner nélkül maradt, s a legfrissebb pletykák szerint a brit vagy az amerikai istállóval állapodhat meg a 2021-es idény kezdete előtt.

 

A BWT a Racing Point főszponzoraként volt jelen a Formula–1-ben az elmúlt négy idényben, ám mivel a brit istálló 2021-re Aston Martinná alakult át, a vízenergiával foglalkozó vállalat felhagyott a csapat támogatásával. A királykategóriát azonban, úgy tűnik, nem szeretnék elhagyni, a legfrissebb hírek szerint ugyaniskét istálló is lehet a potenciális új partnerük.

Az egyik befutó a Williams lehet, amelynek tavaly május, azaz a Rokit nevű telekommunikációs vállalat távozása óta nincs névadó szponzorja. A pletykák szerint néhány tárgyalásra már sor került, ám a crash.net megkeresésére az istállótól csak az a válasz érkezett, hogy jelenleg folyamatban van az új márkairány és a kereskedelmi stratégia kialakítása.

A nemzetközi sajtó egyébként emiatt eltérő módon fogadta a Williams kanadai versenyzőjének, Nicholas Latifinek nemrégiben bemutatott új sisakfestését is. Ahogyan az alábbi képeken látszik, felfedezhetőek rajta a versenyzőre vonatkozó motívumok – például a logó, a rajtszám és a kanadai zászló –, ám az alapszíne egyszerű fehér.


Ez amiatt is lehet, mert a Racing Point versenyzőinek az utóbbi években a bukósisakjukon is jelen volt a rózsaszín a BWT miatt, és egyesek szerint elképzelhető, hogy a Latifi által bemutatott festés csak az alapdesign, a rózsaszín az új főszponzor bejelentése után kerül rá a bukósisakra.

De nem a Williams az egyetlen csapat, amellyel megállapodhat a BWT az új idény előtt. A Haas 2019-ben vágott neki a szezonnak a főszponzorjához, a Rich Energy nevű energiaitalgyártó-vállalathoz illő festéssel az autóin, ám a több évre tervezett megállapodás igen hamar és igen furcsa módon felbomlott. Emiatt az amerikai istállónál az idény közben változtattak az autóik kinézetén, s jelenleg nincs is névadó szponzorjuk.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a BWT valóban marad-e a Formula–1-ben, és ha igen, melyik istálló támogatója lesz, ám akármelyik mellett is dönt, nagy valószínűséggel annak az autói rózsaszínűek lesznek a 2021-es esztendőben.

Legfrissebb hírek

Újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál – hivatalos

F1
22 órája

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30