F1: betétfutam lesz két hétvégén is a női sorozat versenye

MTI MTIMTI MTI
2020.01.16. 12:08
Az idei Formula–1-es világbajnokság egyesült államokbeli és mexikói versenyhétvégéjén is betétfutamként szerepel majd a tavaly indított W Series elnevezésű női formaautós sorozat.

A két széria csütörtökön kiadott közleménye szerint ezzel a lépéssel a 2019-ben hatfutamos W Series mostani idénye nyolcállomásos lesz, a további hat hétvégét változatlanul a német túraautó-bajnokság (DTM) egyes fordulóinak betétprogramjaként rendezik meg.

„A W Series egy év alatt jelentős lépéseket tett abba az irányba, hogy megmutassa, az autósport befogadó és sokszínű, mi pedig meg vagyunk győződve arról, hogy a sportágnak egyenlő esélyeket kell biztosítania a férfi és női versenyzőknek” – idézte a közlemény Ross Brawnt, az F1 sportszakmai igazgatóját.

A W Series futamait az Egyesült Államokban és Mexikóban is a hétvége szombati napján rendezik majd. Az elmúlt öt évben Mexikóvárosban és Austinban két-két alkalommal dőlt el az F1-es egyéni világbajnoki cím sorsa.

A W Series tavalyi győztese a brit Jamie Chadwick lett, aki az idén megpróbálja megvédeni a címét, miközben a Williams versenyzőakadémiájának tagjaként a brit istálló tesztpilótája marad.

A Formula–1-ben 1976 óta nem indult futamon női versenyző.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
5 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
13 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
Tegnap, 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01