F1: Hogy lehet ez bárkinek is sértő? – Ecclestone felszólalt a Liberty ellen

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 12:59
Megosztó fogadtatásban részesült a Liberty Media tegnapi bejelentése, mely szerint a 2018-as szezontól nem alkalmaznak többé rajtrácslányokat. A döntéssel kapcsolatban a sorozat korábbi első embere, Bernie Ecclestone is megszólalt.

A Formula–1 többségi tulajdonosa, a Liberty Media tegnap jelentette be, hogy véget vetnek egy több évtizedes hagyománynak, és a következő idénytől már nem állnak csinos hölgyek a rajtrácson az autók előtt, valamint a versenyek utáni dobogózáskor sem lesznek jelen. Az intézkedést már hónapok óta fontolgatták, de ahogy akkor, most sem nyerte el sokak tetszését.a Liberty Media tegnap jelentette be, hogy véget vetnek egy több évtizedes hagyománynak, és a következő idénytől már nem állnak csinos hölgyek a rajtrácson az autók előtt, valamint a versenyek utáni dobogózáskor sem lesznek jelen. Az intézkedést már hónapok óta fontolgatták, de ahogy akkor, most sem nyerte el sokak tetszését.

Közéjük tartozik Bernie Ecclestone is, aki szerint a hölgyek a látványhoz tartoztak, a rajongók pedig szerették az általuk keltett csillogást.

„Ezek a lányok a műsor részei voltak. A versenyzők és a nézők is szerették őket, senki sem foglalkozott mással. Nem értem, hogy egy szép lány, aki egy versenyzővel és annak rajtszámával a kezében áll egy Formula–1-es autó előtt, hogy lehet bárki számára is sértő” – vélekedik Ecclestone.

A Liberty Media szerint viszont szükséges volt az intézkedés, ugyanis a rajtrácslányok szerepeltetése nem egyeztethető össze a márka értékeivel.

„Nem hisszük, hogy ez a szokás helyénvaló vagy releváns a Formula–1 régi és új szurkolói számára szerte a világban" – indokolta Sean Bratches kereskedelmi igazgató a döntést.

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik