F1: feleannyi alkalommal előztek idén, mint 2016-ban

Vágólapra másolva!
2017.12.05. 21:14
Címkék
Felére csökkent az előzések száma a Formula–1-es világbajnokság 2017-es idényében az egy évvel korábbihoz képest.

A gumigyártó Pirelli által kedden közzétett kimutatás szerint az idén 435 előzést láthattak a nézők a száguldó cirkuszban, míg tavaly ugyanez a szám 866 volt. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a mostani szezon előtt jelentősen megváltoztak az autók aerodinamikai tulajdonságai: a kanyarokban sokkal gyorsabbak lettek a járművek, a lassabb pályákon sokkal nehezebbé vált az előzés a tavalyinál szélesebb kocsik miatt.

A 2016-os, versenyenkénti 41.2 előzéses átlag 21.8-re csökkent erre az évre.

A pilóták közül a Red Bull ausztrál versenyzője, az ausztrál Daniel Ricciardo volt a legaktívabb, a húsz verseny alatt összesen 43 alkalommal ment el valamelyik vetélytársa mellett. A legkevesebb alkalommal Ricciardo csapattársát, a holland Max Verstappent, valamint az idén negyedik világbajnoki címét megszerző brit Lewis Hamiltont tudták leelőzni: összesen egyaránt két alkalommal hagyták őket faképnél az pályán.

A statisztikák alapján a szezon legizgalmasabb futama az azeri (42 előzés), míg legunalmasabb versenye az orosz volt (egy előzés).

 

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik