F1: Magnussen nem érti, miért kellene visszafognia magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.05. 13:04
Továbbra sem tervez változtatni kemény manőverein Kevin Magnussen, a Haas-Ferrari versenyzője. A dán pilótát sok kritika érte mostanság, ő viszont elmondta, mi eredményezi azt, hogy egyesek túl agresszívnak találják.

Kevin Magnussen már több versenyzővel is összetűzésbe került megkérdőjelezhető manőverei miatt, így többek szerint romlott a dán megítélése versenytársai körében a közelmúltban. A Magyar Nagydíj alatt először a pályán, majd azon kívül hozta ki a sodrából Nico Hülkenberget, míg Fernando Alonso a múlt heti, malajziai futam alatt illette az „idióta” jelzővel Magnussent. Kevin Magnussen már több versenyzővel is összetűzésbe került megkérdőjelezhető manőverei miatt, így többek szerint romlott a dán megítélése versenytársai körében a közelmúltban. A Magyar Nagydíj alatt először a pályán, majd azon kívül hozta ki a sodrából Nico Hülkenberget, míg Fernando Alonso a múlt heti, malajziai futam alatt illette az „idióta” jelzővel Magnussent.

A dán viszont továbbra sem foglalkozik mások kritikájával, és Szuzukában elmondta, miért annyira agresszív, ha védeni próbálja a pozícióját vagy valamelyik ellenfele elé szeretne kerülni a pályán.

„Tudom, hogy kemény vagyok, de igazából ez a szándékom – mondta a 25. születésnapját éppen ma ünneplő pilóta. – Ha ez belefér a versenybíráknál, akkor minden rendben. Jelenleg nem vagyunk olyan pozícióban, hogy rendszeresen a pontszerző helyekért versenyezhessünk. Keményen kell harcolnunk, hogy ilyen pozícióban maradjunk, ha valahogy odakerülünk.”

Magnussen már csak azért sem tervez változtatni a hozzáállásán, mert a jelenleg igencsak ingadozó teljesítményt nyújtó Haas versenyzőjeként minden adódó lehetőséggel élnie kell.

„Másképpen vezetsz akkor, ha elég gyors az autód, és akkor, ha nem. Ha a világbajnoki címért harcolsz, talán nem akarod annyira keményen nyomni, és inkább a biztosra mész. Nekünk viszont mindegyik versenyen a maximumot kell nyújtanunk, hogy szerezzünk egy-két vagy akár hat pontot. Bármi megtörténhet, ehhez viszont mindent bele kell adnunk” – érvelt a kemény manőverek mellett a dán.

„Mindenki lobbanékony néha. Az utcán is ha valaki bevág eléd, káromkodsz egy ideig, majd elfelejted az egészet.…”

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
15 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50