F1: a Red Bull főnöke változtatna motorszabályokon

2017.09.05. 14:30
Christian Horner, a Red Bull Formula–1-es csapatának főnöke szerint módosítani kellene a motorszabályokon, hogy a pilóták a mostaninál több erőforrást használhassanak fel az idény során.

A sportvezető azok után beszélt elképzeléséről, hogy a világbajnoki sorozat múlt hétvégi Olasz Nagydíján a pole pozícióból induló Lewis Hamilton (Mercedes) volt az egyetlen versenyző, aki arról a rajthelyről startolt el, amelyet megszerzett az időmérő edzésen.

„Ha rajtam múlna, a következő stratégiai megbeszélésünkön ez lenne az első számú téma” – jelentette ki Horner.

„Jövőre még több verseny lesz, s az, hogy csak ennyi, vagy még kevesebb motort használhatunk fel, nem csökkenti a költségeket: így is cseréljük benne az alkatrészeket, csak még büntetést is kapunk érte” – utalt arra a sportvezető, hogy az idei húsz futam helyett jövőre már 21 versenyhétvégéből áll a világbajnokság, és a tervek szerint csak három erőforrást lehetne használni.

„Az öt motor jobb lenne” – zárta szavait Horner.

Ross Brawn, a Forma-1-et irányító cégcsoport ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott, változtatniuk kell a büntetési rendszeren, ugyanis „utálja, ha a technikai problémák hatással vannak a versenyekre”.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint egy versenyző egy szezonban négy motort használhat, s amennyiben ezt túllépi, hátrébb sorolják a rajtrácson. A mostani szezonban nem voltak ritkák a 25-30 helyes rajtbüntetések, sőt, akadt, hogy a McLaren pilótája, Stoffel Vandoorne papíron 65 hellyel startolt hátrébbról.

A monzai versenyhétvégén a húsz pilótából kilencen kezdték büntetéssel a futamot.

Legfrissebb hírek

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
2 órája

A túlélésről szólhat a montreali futam – retteg az esőtől az F1 mezőnye

F1
8 órája

Hamilton magára talált, Leclerc teljesen elveszett Montrealban

F1
9 órája

„Harcosok vagyunk” – a Mercedes-pilóták tisztázták a konfliktust, de jön az esős visszavágó

F1
12 órája

Verstappen kemény üzenetet küldött az F1-nek: változás nélkül nincs maradás

F1
14 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
2026.05.23. 23:10

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
2026.05.23. 20:08

A két Mercedes keményen összecsapott: Russell nyert a montreali sprintversenyen

F1
2026.05.23. 17:44
Ezek is érdekelhetik