F1: változtattak Bakiban a szűk 8-as kanyaron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.24. 11:52
Hamarosan kezdődik a 3. szabadedzés a Formula–1-es Azeri Nagydíjon, Bakiban, ahol a versenyigazgatóság a pilóták pénteki panaszai és balesetei után úgy döntött, megváltoztatja az F1-es versenynaptár legszűkebb kanyarját, a bástya melletti 8-as kanyart.

A tavalyi évvel ellentétben az idén a kanyar belső ívére magas rázókövet szereltek fel, ám miután pénteken az első edzésen Sergio Pérezt, a másodikon Jolyon Palmert tréfálta meg a rázókő, szombaton reggel eltávolították. Helyette egyszerű felfestést tettek a kanyarba.

„Az a rázókő csak még szűkebbé tette az amúgy is szűk helyet, ezért megkértük Charlie Whitingot, hogy nézzen utána, lehetséges-e valamilyen változtatást eszközölni” – mondta Pérez a pénteki napot követően, és kérése a jelek szerint meghallgatásra talált.

Íme, videón, ahogy Pérezen kifog a rázókő.


Az már más kérdés, hogy mennyire sikerült jól a változtatás, hiszen a szombat délelőtti F2-es futamon a felfestés is kifogott a mezőnyön, olyannyira, hogy a versenyt piros zászlóval kellett megszakítani, miután Sean Gelael ütközött a falnak, majd Szergej Szirotkin is belekoccant az autóba, így blokkolva a pályát.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
18 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
18 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12