F1: Fájdalmas, de már nem a Mercedes a vb-favorit – Wolff

Vágólapra másolva!
2017.06.06. 16:07
null
A kép ellenére Wolff szerint a Ferrari előrébb tart mint a Mercedes (fotó: twitter)
A Formula–1-es konstruktőri világbajnoki címvédő Mercedes istálló vezetője, Toto Wolff elismerte, már nem az általa dirigált brigád a legnagyobb esélyese az idei csapat-világbajnoki cím elhódításának, miután a Ferrari legutóbb a Monacói Nagydíjon kettős győzelmet aratva 17 pontra növelte előnyét összetettben a németekkel szemben.

 

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton a két Mercedesszel Monacóban „csak" a 4. és a 7. helyen ért célba, és legutóbb a 2015-ös Magyar Nagydíjon fordult elő olyan, hogy mindkét „Ezüst Nyíl" pontszerzőként végezzen, de egyik se állhasson dobogóra – ráadásul két versennyel később, Szingapúrban csak Nico Rosberg ért célba a Mercedesek közül, de a dobogóról is lemaradt, a 4. lett.

Hamilton a Nagyhercegségben csak a 13. helyről tudott rajtolni, és végül hetedikként ért zárt, amivel begyűjtött ugyan 6 világbajnoki pontot, ám hátránya a futamot megnyerő Sebastian Vettel mögött 25 pontra nőtt az egyéni pontversenyben.

„Fájdalmas, de be kell ismernünk, már nem a Mercedes a favoritja az idei világbajnokságnak. Jelenleg egyértelműen a Ferrarinak áll a zászló. Nagyon egyben van az egész autó, ami nagy kihívást jelent számunkra, hiszen be kell bizonyítanunk ismét, hogy mi vagyunk az a csapat, amelyet a többieknek le kell győzni" – fogalmazott Wolff.

„Az idei szezon még hosszú, 14 futam van hátra, és minden teljesen nyitott. Nagyon várjuk a montreali versenyt, mert szeretnénk egy nagyon jó eredménnyel visszatérni az élre. Persze nem lesz könnyű feladatunk, mert a Gilles Villeneuve-pálya karakterisztikája nem nagyon fekszik az autóinknak, de minden megteszünk, hogy elvégezzük a házi feladatot és két remekül működő autót adjunk Hamiltonnak és Bottasnak a hétvégén" – mondta az osztrák csapatvezető.

Lewis Hamiltont egyébként egyáltalán nem kell félteni Kanadában, hiszen 10 évvel ezelőtt itt szerezte pályafutása első győzelmét, eddig ötször tudott győzni a 4.3 kilométer hosszú aszfaltcsíkon, és csak Michael Schumacher nyert itt nála többször – összesen hétszer.

Ami a Mercedes másik pilótáját, Valtteri Bottast illeti, eredményességi szempontokat tekintve neki is az egyik kedvenc versenyhelyszíne lehet a kanadai, hiszen a legutóbbi két évben egyaránt a dobogón zárt, mindkétszer harmadik lett – ennél csak Szocsiban eredményesebb a finn, ahol eddigi egyetlen győzelme mellett egy harmadik helyet is begyűjtött.

„Lewis sokszor nyert Montrealban és Valtteri is rendre jó eredményeket hozott korábban a Williamsszel, szóval két kiváló pilótánk van. Továbbra is hűek maradunk a filozófiánkhoz és hagyjuk őket versenyezni egymással, még akkor is, ha ez néha talán gondot okozhat, amikor mondjuk nem éppen az a pilótánk van elöl, aki jobban áll a bajnokságban" – ejtett el egy ironikus megjegyzést a Ferrari irányába a csapatfőnök.

A Kanadai Nagydíj programja magyar idő szerint pénteken délután 16.00 órakor kezdődik az első szabadedzéssel, az időmérőt szombaton este 19.00-tól, a futamot vasárnap este 20.00 órától rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik