A száguldó cirkusz artistái

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 10:16
null
Jacques Villeneuve (elöl) és Michael Schumacher nagyon tudott előzni… (Fotó: AFP)
Címkék
Sokan nem látnak nagy izgalmat a Formula–1-ben – a versenyautók körbe-körbe száguldása nem túlzottan kelti fel érdeklődésüket. Mások már többet tudnak a versenyek mögött meghúzódó taktikai elemekről is, például hogy időjárástól, pályától függően milyen gumikat tesznek az autóra vagy a futam egyes szakaszaiban melyik stratégiát alkalmazzák a versenyzők. Számukra már jóval nagyobb jelentőséggel bír egy verseny és az ott történő kisebb-nagyobb események. De milyen pszichológiai vonatkozása van a versenynek a pilóták szemszögéből?

Egy Formula–1-es pilóta teljesítményének alappillére az autója, amit a háttércsapat a folyamatos mérnöki és technológiai fejlesztésekkel igyekszik biztosítani. Ha ez adott, a versenyzőn a sor, hogy kihozza magából és autójából a maximumot. Ennek elérése nem egyszerű, az autóversenyzők rendkívül nagy fiziológiai és pszichológiai megterhelésnek vannak kitéve egy futam alatt. Lássuk, mit jelent ez pontosan.

Keményebb, mint a Tour de France

Az egyik legalapvetőbb fizikai megterhelés, ami a versenyzőt éri a gravitációs erő. A Formula–1-es pilóták esetében a gyorsítási szakaszokban 1 G, míg fékezésnél vagy kanyarokban akár

5 G ERŐ, VAGYIS TESTSÚLYUK ÖTSZÖRÖSE IS HATHAT RÁJUK.

Segíthet felmérni ennek valódi mértékét, ha tudjuk, hogy egy utcai autósnak már 0.3 G esetén is csökkentacselekvőképessége.

Ugyancsak veszélyeztető faktor, hogy a szervezetnek folyamatosan dolgoznia kell a túlhevülés elkerülésén és a test folyamatos hűtésén. Ez az egyik legnagyobb kihívás lehet a versenyzők számára, hiszen nemcsak ők maguk, de autójuk is folyamatosan hőt termel, ami akadályozza ezt a folyamatot. A túl magas hőmérséklet a kognitív működésre is befolyással lehet: csökkentheti a reakcióidőt, ami súlyos következményekkel járhat.

A túlhevülés veszélyére a szervezet izzadással válaszol – ez egy eszköz arra, hogy megelőzze azt. Egy átlagos Forma 1-es versenyző testsúlyának 5 százalékát, körülbelül 3-4 liter folyadékot veszít egy futam alatt. A pilóták folyadékbevitelét általában fél literre korlátozzák, ami ahhoz vezet, hogy a futam végére nagymértékű dehidratáltsággal küzdenek– erőteljesebbel, mint azok a kerékpározók, akik túl vannak a Tour de France 200 km-es hegyi szakaszán.

A soktaktikai elem mellett kiemelten fontos, hogy a versenyzők mentálisan is felkészültek legyenek. De milyen pszichológiai tényezők vezethetik sikerre a pilótákat?

A sikeres versenyzők először is kellően asszertívak, már-már agresszívak: nyomást helyeznek ellenfelükre, a nem létező helyeket is keresik az előzésre, sőt erre inkább ők maguk teremtenek lehetőséget. Sokkal inkább támadják az előttük lévőt, minthogy árnyékként követik őket és várnak egy esetlegesenkialakuló résre.

AZ AGRESSZIÓ AZONBAN NYUGALOMMAL IS TÁRSUL,

ami lehetővé teszi, hogy akialakulvagy megteremtett helyeket kihasználják és előrébb lépjenek.
A siker eléréséhez szükség van emellett egy olyan kiterjedt figyelemre, ami egyrészt a környezet viselkedésére, alakulására irányul – annak érdekében, hogy a többi versenyző szándékát megfejtse –, másrészt pedig ami saját reakcióik, érzelmeik és gondolataik monitorozását szolgálja. Mindezek azonban olyan rövid idő alatt történnek, hogy elengedhetetlen a gyors döntéshozás készsége, az erős koncentráció és a lehető legnagyobb tudatosság kialakítása is.

Egy Formula–1-es futamon kimondottan nehéz fejben végig a versenyben maradni, éppen ezért nagyon fontos a versenyzők számára a megfelelő mentális erő kialakítása. Ahogy Sir Jackie Stewart háromszoros Forma 1-es világbajnok mondta egy interjújában: „The mind is everything”(szabad fordításban: „Fejben dől el”).

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01
Ezek is érdekelhetik