F1: A Ferrari olyan helyzetben van, mint mi voltunk – Wolff

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 12:12
A Monacói Nagydíjat követően attól volt hangos a sajtó, hogy a Ferrari állítólag szándékosan alakította úgy pilótái stratégiáját, hogy azzal Sebastian Vettel a kerékcseréjét követően átugorja az élen autózó Kimi Räikkönent. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban védelmébe vette riválisait, és elmondta, tudja, milyen érzés ilyen helyzetben magyarázkodni.  

Kimi Räikkönen kilenc év után szerzett újra pole pozíciót, és a rajt is jól sikerült számára Monacóban. Egészen a kerékcserékig magabiztosan vezette a versenyt, de aztán hamarabb állt ki friss gumikért, mint csapattársa, Sebastian Vettel, aki megnyomta utolsó köreit, és mikor ő maga is letudta a kerékcserét, finn csapattársa elé érkezett vissza a pályára, a győzelemért folyó csatára, a vezető helyet pedig egészen a kockás zászló lengetéséig meg tudna őrizni.

Természetesen azonnal összeesküvés-elméletek ütötték fel a fejüket, melyek szerint a Ferrari belenyúlt a versenyzői között zajló versenybe, hogy ezzel megcserélje a sorrendet az élen, amivel a vb-pontversenyben vezető Vettelnek kedvezhetett. Riválisuk, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint azonban a Ferrarinál nem tudhatták, hogy a döntésükkel milyen hatással lesznek a győzelemért folyó csatára.

„A szuperlágy gumik nem voltak elég gyorsak, és Sebastian tudott néhány elképesztő kört autózni a használt ultralágyakon – vélekedett az osztrák. – Valójában ez adta meg neki a lehetőséget arra, hogy Kimi elé vágjon. Kétlem, hogy a Ferrarinál előre látták volna, hogy ez lesz, de végül is ez a legjobb eredmény a csapat számára az egyéni világbajnokságot nézve."

Ha valaki, akkor Toto Wolff tudja, milyen magyarázkodni a médiának az ilyen esetekről. Az elmúlt években ugyanis sok verseny után keveredett gyanúba a Mercedes Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsán, idén pedig Valtteri Bottasnak szóltak már kétszer is, hogy engedje el a győzelemért harcoló Hamiltont.

„Most olyan helyzetben vannak, amilyenben korábban mi is sokszor voltunk, vagyis megszerezték az első és második helyet, de magyarázkodniuk kell, hogy miért az nyert, aki. Megérdemelten szerezték meg a győzelmet, mert az övék volt a leggyorsabb autó. A csapat szempontjából pedig a kettős győzelem csak jó lehet. Gratulálunk nekik, és el kell hinnünk azt, amit állítanak" – mondta a csapatfőnök.

Monacóban aratott győzelmével Vettel 25 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben a világbajnoki címért zajló csatában.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik