Gyász: elhunyt John Surtees, az F1 és a motorsport legendája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 17:28
null
Elhunyt John Surtees (Fotó: 24liveblog.com)
Elhunyt John Surtees, a motorsport és a Formula–1 történetének legendája – az egyetlen, aki két és négy keréken is világbajnokságot nyert. Surtees 83 éves volt.

A brit versenyző, mielőtt 1960-ban F1-es pilóta lett, négyszer lett vb-győztes a gyorsaságimotoros-vb 500 köbcentis kategóriájában, a MotoGP elődjében.

Surtees 1964-ben a Formula–1-ben a Ferrarival lett világbajnok, minden idők egyik legizgalmasabb idényzárója után. Ő az egyetlen, aki 2 és 4 keréken is nyert világbajnoki kiírást.

Surtees 1960 és 1972 között a Formula–1-ben összesen 113 versenyen indult, hat futamot nyert meg, s 24 alkalommal állhatott fel a dobogóra.A Ferrari mellett a Lotus, a Cooper, a Lola, a Honda, a BRM, valamint saját csapata, a Surtees versenyzője volt. 1971-ben utolsókként nyert F1-es (vb-n kívüli) futamot saját gyártású autójával.

Halála után Sir Jackie Stewart az egyetlen élő F1-es világbajnok az 1960-as évekből.

Surtees 2009-ben elveszítette fiát, az akkor 18 esztendős Henryt, aki a Brands Hatch-i Formula–2-es versenyen szenvedett balesetet – egy leszakadt hátsó kerék fejbe találta. A fiatal versenyző életét már nem tudták megmenteni, belehalt fejsérülésébe.

Valentino Rossi és a britek is John Surteest gyászolják


Ahogy a Ferrari is


A legendás 2. Mexikói Nagydíj, 1964. október 25. (Részlet a Nemzeti Sport Online 2015-ös cikkéből)
„1. Dan Gurney (amerikai, Brabham)
2. John Surtees (brit, Ferrari)
3. Lorenzo Bandini (olasz, Ferrari)
...
5. Jim Clark (brit, Lotus)
...
11. Graham Hill (brit, BRM)

Az 1964-es szezon utolsó versenyére Graham Hill érkezett a világbajnoki pontverseny éllovasaként, mögötte öt ponttal maradt el John Surtees, kilenccel Jim Clark. Hill szemüvege rögtön a rajtot követően megsérült, ezzel a mezőny végéről kellett felküzdenie magát az élmezőnybe. Surteesnek motorhiba miatt a tizenharmadik helyről kellett folytatnia a futamot.

Clark magabiztosan vezetett, Hillnek a mínuszolások miatt (nem minden eredmény számított összesítésben, csak a legjobb hét) minimum harmadikként kellett beérnie, hogy megkapja a világbajnoki címét biztosító egy pontot. A tizenkettedik körben elérte a számára létfontosságú harmadik helyet, és a harmincegyedik körig Lorenzo Bandini, Surtees ferraris csapattársa nyomása alatt állt. Ekkor a két autó összeért, Hill kisodródott, és nem volt esélye felzárkózni. Surtees ezzel a negyedik helyre került Bandini mögé, de másodiknak kellett volna lennie a vb-cím megszerzéséhez. Úgy tűnt, Clark könnyedén megnyeri a versenyt, de autójából elkezdett folyni az olaj, és a Lotus az utolsó körben lerobbant.

Dan Gurney ért át elsőként a célvonalon, Surtees címe csapattársán, Lorenzo Bandinin állt, ugyanis még mindig csapattársa mögött haladt. Bandini elengedte Surteest, így a kék-fehér Ferrarival száguldó brit lett az első motoros világbajnok, aki négy keréken is vb-első lett.”

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik