F1: Rosberg jó döntésnek tartja, hogy abbahagyta a versenyzést

2016.12.27. 15:31
null
Rosberg a németországi Év Sportolója gálán feleségével, Viviannal (Fotó: AFP)
A Formula-1-től váratlanul visszavonult Nico Rosberg elmondta, jó döntésnek tartja, hogy világbajnoki címe után jövőre már nem versenyez az elitsorozatban.

„Teljesítettem a küldetésem, pályafutásom csúcsán hagyom abba a versenyzést, mostantól új feladatokon dolgozhatok” – mondta a német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi lapszámában.

A versenyző – egyelőre nem tisztázott szerepkörben – a Formula–1-ben szeretne maradni. Hozzátette: reméli, korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal – akivel gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeztek – a jövőben jobb lesz a viszonya, mint az utóbbi években volt.

Rosberg váratlanul, öt nappal azután jelentette be visszavonulását, hogy csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon.

A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyző Pascal Wehrlein.

Legfrissebb hírek

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
29 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
5 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
22 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35