F1: egymillió fontot kértek a balesete után készült első Schumacher-fotóért

2016.12.19. 16:01
null
Schumacher tragédiájából akartak hasznot húzni
Egymillió fontért árulták a Michael Schumacher síbalesete után készült állítólagos első fotót a hétszeres világbajnokról. Nyomozás indult, hogy megtalálják, hogy ki az, aki hasznot akart húzni a versenyző tragédiájából úgy, hogy a fénykép gyakorlatilag el sem készülhetett volna.

 

Több újság szerkesztősége jelezte, hogy szerették volna értékesíteni számukra a felvételt, ami Schumacher genfi házában készült. Mint ismert, itt kezelik a hétszeres világbajnokot. A fényképet azonban egyetlen médium sem vette meg.

A fotó értékesítését mélységesen elítéli Schumacher barátja és menedzsere, Sabine Kehm.

„Tekintettel kell lennünk a magánéletére. Az állapotával kapcsolatos kijelentések rossz hatással lehetnek a gyógyulására. Szomorú, hogy léteznek olyan emberek, akik egy önmagáról nem tudó, beteg emberről készítenek képet a saját otthonában, és teszik ezt azért, hogy anyagi haszonra tegyenek szert” – mondta Keh.

A fotó mellesleg el sem készülhetett volna, de valahogy mégis sikerült lencsevégre kapni Schumachert.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozni, a család pedig reméli, hogy a fotó – ami állítólag nagyon közelről, Schumacher ágyánál készült – végül semmilyen formában nem kerül a nyilvánosság elé.

Legfrissebb hírek

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
29 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
5 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
22 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35