F1: apja szerint a boldog Rosberg jövőre még jobb lesz

MTI MTIMTI MTI
2016.11.28. 12:12
Világbajnok édesapja, Keke Rosberg szerint fia, Nico a vasárnap megszerzett vb-cím után jövőre még jobb lesz.

„Azt nem tudom, hogy dinamikusabban fog-e vezetni, ám az biztos, hogy egy boldog ember mindig jobban teljesít, mint egy boldogtalan – nyilatkozta az 1982-es világbajnok finn pilóta, akinek fia német színekben versenyez. – Biztos, hogy jobb lesz, magasabb szinten autózik majd, ahogy minden világbajnok tette. Jobb lett például Jenson Button és én is."

Keke Rosberg világbajnoki címét úgy szerezte meg, hogy csupán egy futamot nyert meg az 1982-es szezonban, karrierje másik öt futamgyőzelmét a későbbi években aratta, míg – a most visszavonuló – Button 2009-ben lett győztes a mezőnyből toronymagasan kiemelkedő Brown-Mercedes volánja mögött, majd a következő három évben a McLaren versenyzőjeként összesen nyolc futamot nyert, pedig autója nem a legjobb volt a mezőnyben.

Keke Rosberg azt is elmondta, sosem kételkedett abban, hogy fiának előbb-utóbb sikerül világbajnoki címet szereznie.

„Tudtam, hogy eljön az ő ideje – mondta, majd arról is beszélt, mit kért annak idején Nicótól. – Én három célt tűztem ki magam elé a pályám elején, s ezt mondtam el Nicónak is: nyerd meg az első versenyed, győzzél Monacóban és légy világbajnok! Vasárnaptól mindhárom cél kipipálva."

Nico Rosberg a vasárnapi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon másodikként ért célba háromszoros vb-győztes mercedeses csapattársa, a brit Lewis Hamilton mögött, s ez elég volt élete első összetett sikeréhez.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik