F1: „Olyan lesz a bokszutca, mint egy szupermarket parkolója”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.18. 12:10
A Ferrari csapatfőnöke szerint az F1-ben szombaton bemutatkozó új időmérőn a bokszutca egy szupermarket parkolójához fog hasonlítani.

„Nem lenne sportszerű, ha már az előtt kritizálnám az új időmérőt, hogy kipróbáljuk. Csupán annyi gondom van vele, hogy nagyon kapkodva döntöttek róla, nem volt idő átgondolni. Kicsit tartok tőle, hogy a szakaszok elején sorban állnak majd az autók a depó kijáratánál, és olyan lesz a bokszutca, mint egy szupermarket parkolója” – mondta Arrivabene.

Az Ausztrál Nagydíj időmérőjét szombaton magyar idő szerint hét órától tartják meg.

AZ IDŐMÉRŐ MENETE
1. szakasz: 16 perc
A 7. perc végén kiesik, aki az utolsó helyen áll. Ugyanez történik 8.30, 10, 11.30, 13 és 14.30 percnél. Ezt követően kiesik az is, akinek a szakasz leintése után a legrosszabb az időeredménye. Heten esnek ki, 15-en folytatják.

2. szakasz: 15 perc
A 6. perc végén kiesik, aki az utolsó helyen áll. Ugyanez történik 7.30, 9, 10.30, 12 és 13.30 percnél. Ezt követően kiesik az is, akinek a szakasz leintése után a legrosszabb az időeredménye. Heten esnek ki, nyolcan folytatják.
Akárcsak az előző szezonban, az első nyolcnak azokon a gumikon kell rajtolnia, amelyeken a legjobb köridejét futotta a 2. szakaszban. A legjobb nyolc a harmadik szakaszra kap egy-egy készletet a leglágyabb gumikból, a többiek ezt a versenyen használhatják.

3. szakasz: 14 perc
Az 5. perc végén kiesik, aki az utolsó helyen áll. Ugyanez történik 6.30, 8, 9.30, 11 és 12.30 percnél. Az utolsó másfél percben ketten maradnak versenyben a pole pozícióért, amelyet a leggyorsabb kört futó kap meg.

 

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
24 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
52 perce

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
11 órája

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

Először vörösben: Hamilton Mexikóban törte meg a Ferrari pole-csendjét

F1
2026.10.31. 23:15

Őrségváltás az élen: Norris egyetlen ezreddel Antonelli előtt az utolsó mexikói edzésen

F1
2026.10.31. 19:35