F1: Bianchi állapota stagnál, a legrosszabbra is felkészülnek

2015.05.22. 10:51
null
„MONACO 2014. P8. #JB17” – ez a felirat szerepel a karkötőkön
A tavalyi Japán Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedő Jules Bianchi édesapja egy interjúban elmondta, fia állapota stagnál, és fel kell készülniük a legrosszabbra. A Marussia a Monacói Nagydíjon egy speciális karkötővel emlékezik meg az egy évvel ezelőtti pontszerzésre.

 

„A legfontosabb, hogy Jules még életben van – mondta Philippe, Bianchi apja a Canal+ csatornának. – Harcol azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésre állnak, de sokat nem tehet. Mégis, a küzdelme erőt ad a szeretteinek. Amíg élet van, ott a remény is, még ha egy idő után már a csodára kell várni. Minden nap nagyon nehéz.”

„Az állapota stagnál. A neurológiai helyzete nem úgy javul, ahogy azt szeretnénk. Fel kell készülnünk a halálra is, mert olyan helyzetben van, ahol sok minden megtörténhet. Ez borzalmas… Október ötödikén mindannyian meghaltunk kicsit. Jules nem azt akarta, hogy egy kórházi ágyban kelljen feküdnie, ez nem az ő élete” – tette hozzá az aggódó apa.

Mint ismert, a tavalyi Japán Nagydíjon az Adrian Sutil kicsúszott Sauberjét mentő traktornak ment neki Bianchi a Marussia-Ferrarival, és súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Bianchi egy éve szerzett pontot a Marussiával Monacóban, amikor a kilencedik helyen intették le. A Manor istállónál egy speciális karkötővel (lásd a fenti képen) emlékeznek a pontszerzésre a hétvégén.

„Jules nagy álma volt, hogy pontot szerezzen a Formula–1-ben, és ezt meg is valósította a Marussiával. Ott voltam a futamon, engem ölelt először magához. Biztos vagyok benne, hogy érzi az érte aggódók energiáját.”

Legfrissebb hírek

F1, Miami Nagydíj, szabadedzés

F1
1 órája

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
2 órája

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
Tegnap, 14:20

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20
Ezek is érdekelhetik