F1: távozik a McLarentől az ausztrál sportigazgató

MTI MTIMTI MTI
2014.10.22. 15:38
A szezon végén távozik a Formula–1-es McLaren istálló sportigazgatói posztjáról Sam Michael.

A 43 éves ausztrál szakember 21 évet töltött el a sportágban, s a McLaren szóvivőjének szerdai közlése szerint már márciusban jelezte lemondási szándékát. A brit istálló ugyanakkor cáfolta azokat az olasz sajtóértesüléseket, amelyek szerint más magas beosztású alkalmazottai, például a technikai igazgatóként dolgozó Tim Goss is elhagyja a csapatot.

Sam Michael 1993-ban került be az F1-be a Lotus tagjaként, majd dolgozott a Jordannél, 2001-től 2011-ig pedig különböző posztokban, köztük technikai igazgatóként a Williamsnél.

A McLaren csaknem két éve nem nyert futamot, tavaly 1980 óta először fordult elő a csapattal, hogy a szezon során egyetlen dobogós helyezést sem ért el. A mostani idény sem alakult túl jól a wokingi istálló számára, az év első, ausztráliai versenyén a dán Kevin Magnussen második, a brit Jenson Button harmadik lett, azóta azonban egyikük sem tudott dobogóra állni.

Az idei szezont főszponzor nélkül teljesítő McLaren jövőre már Honda-motorokkal szereli majd fel az autóit, amelyeket 1995 óta a Mercedes erőforrásai hajtanak. Azt, hogy kik lesznek a pilóták, egyelőre nem lehet tudni, a 2009-ben világbajnok Button szerződése az év végén lejár, az újonc Magnussent pedig eredetileg csak 2014-re igazolták le. A hírek szerint a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso távozik a Ferraritól, s épp a McLarenhez kerülhet.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
4 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
7 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
15 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01