Rosberg: Most nálam van a lélektani előny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 15:28
null
Rosberg felkészült az újabb ütközetre, de Hamilton is tudja, hajszálon múlhat a német legyőzése (Fotó: Reuters)
Nico Rosberg az Osztrák Nagydíj előtt biztos benne, hogy Lewis Hamiltonnal szemben nemcsak pontszámban áll jobban, hanem a lélektani előny is az övé. Az angol pilóta tudja, nem várhat Rosberg balszerencséjére, úgy kell újabb győzelmi sorozatot indítania, hogy csapattársát is legyőzi. Daniel Ricciardo szerint a következő négy futamból még egyet mindenképpen elcsíp a Red Bull, míg Mark Webber amondó, a Le Mans-sorozatban versenyezve visszakapta valódi életét, pedig a Ferrari is hívta…

Nico Rosberg úgy érzi, nála van a lélektani előny a Lewis Hamiltonnal vívott világbajnoki küzdelemben azt követően, hogy a legutóbbi két versenyen több pontot szerzett, mint az előtte zsinórban négy győzelmet arató angol.

„Nagyon fontos volt a monacói győzelmem, meg kellett állítanom Lewis sorozatát. Már csak lélektani szempontból is kellett a siker, hiszen a pszichológia hatalmas szerepet játszik ebben a sportban – mondta Rosberg, aki ezt követően Kanadában műszaki hibás autójával második lett, míg Hamilton kiesett, így 22 pontra nőtt a különbség kettejük között. – Két ilyen verseny, két ilyen eredmény után elmondhatom, hogy most több szempontból is fölényben vagyok, nálam a lélektani előny, ami segít a következő futamokon.”

A 27. OSZTRÁK NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
10.00–11.30: 1. szabadedzés
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő, szöveges tudósítással számol be.

Hamilton tudja, nem véletlen, hogy ő esett ki Montrealban, nem Rosberg, ami annak a következménye volt, hogy a német nyerte meg az időmérőt, és ő haladt az élen, amikor a két Mercedesben szinte egyszerre tönkrement az energiaátalakító, és ez hatással volt a fékekre is. S amíg Rosberg a szabad levegőn hűthette a fékjeit, Hamiltonnak a csapattársa mögött haladva erre esélye sem volt.

„Nem ideális, hogy már két futamot fel kellett adnom, de az autóversenyzésben ez benne van. Az első kiesésem után felzárkóztam Nicóra, és tudom, hogy ez újra sikerülni fog. Most újabb négyes győzelmi sorozatra lesz szükségem, hogy ezt elérjem, s összeszedem magam, hogy sikerüljön. Ez csak akkor lehetséges, ha tökéletesen vezetek, mert Nico nagyon erős” – mondta Lewis Hamilton.

AZ ÉLEN TÖLTÖTT KÖRÖK 2014-BEN
Lewis Hamilton 227
Nico Rosberg 206
Daniel Ricciardo 3
Felipe Massa 2

A hazai pályán versenyző Red Bull számára remek „felkészülés” volt Daniel Ricciardo montreali győzelme. Az ausztrál életében először három körrel a Kanadai GP leintése előtt állt F1-es verseny élén, és ki is használta az alkalmat – az új-zélandi Chris Amon 183 kört zárt az élen F1-es karrierje során győzelem nélkül.

„Nagyon örülök, hogy a Red Bull pályájára megyünk a kanadai siker után. Egyelőre csak filmforgatáson vezettem a Red Bull Ringen, néhány kört tettem meg, s szó sem lehetett arról a tempóról, amit a hétvégén láthatunk – mondta Ricciardo. – Az osztrák pálya tűrhető, elég rövid, kevés kanyarral, de úgy hallottam, rengeteg néző lesz, nagyszerűen indul újra az Osztrák Nagydíj.”

27. OSZTRÁK NAGYDÍJ, RED BULL RING
A pálya hossza: 4326 méter
Kanyarok száma: 9 (2 bal és 7 jobb)
A verseny hossza: 71 kör (307.146 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:07.908 (Michael Schumacher, Ferrari, 2003)
Az Osztrák Nagydíj helyszínei: Österreichring (18), A1 Ring (7), Zeltweg (1) – valójában mindegyik a jelenlegi pálya, más-más formában és néven
Győzelmek a pole-ból Ausztriában: 7
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Alan Jones (1977) 14.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből:
Versenyzett már itt: Jenson Button (4-szer), Kimi Räikkönen (3), Fernando Alonso (2), Felipe Massa (1)

IDŐJÁRÁS. Kellemes alpesi időben köröznek a pilóták a hét végén Ausztriában. A hőmérséklet csúcsértéke 25 fok körül várható, esőre csak pénteken lehet számítani, jelenleg 40 százalékos esélyt adnak rá, hogy a nap folyamán elered – de korántsem biztos, hogy a kétszer 90 percnyi edzés alatt. Szombaton lesz a leghűvösebb 22 fokos csúcshőmérséklettel, vasárnapra 25 fokot mondanak.

Ricciardo azt mondta, a nyári szünet előtti négy versenyből (az Osztrák GP-t a brit, a német és a magyar futam követi júliusban) egyet még megnyerhet a Red Bull.

„A mostani futam érdekes lesz, de én Silverstone-tól várok sokat, az a pálya minden évben kedvez a Red Bullnak, az idén is jó az autó aerodinamikai szempontból. És most áttörtem a legmagasabb gátat, megvan az első győzelem. Ám a győzelem nem tesz elégedetté, még többet akarsz. A legjobb az volt benne, hogy rengetegen gratuláltak, Fernando Alonso is odajött, ezt az oldalát nagyon kevesen látják az F1-nek” – mondta Ricciardo, aki hét futam után 19 ponttal előzi meg Sebastian Vettelt.

A négyszeres világbajnoktól azt kéri csapata, hogy szedje össze magát, mert Ricciardo a példa arra, hogy lehet jobban versenyezni az idei autóval.

„Ötven mérnök próbálja jobbá tenni a motort, de nem megy nekik. Egy ponton tudunk fejlődni, és az a pilóta. Sebastiannak össze kell szednie magát, már nem panaszkodhat tovább a rossz autó miatt, bele kell törődnie, hogy az idén ez van. A fékezésnél és a visszaváltásnál mindig bizonytalan az autó hátulja, amihez nagyon rosszul alkalmazkodott, de egyre jobb lesz” – mondta Helmut Marko.

A csapat korábbi pilótája, Mark Webber a múlt héten a Le Mans-i 24 óráson versenyzett, és azt mondta, örül, hogy a Porschéhoz szerződött, elutasítva a Ferrari F1-es csapatának hívását.

„Ez a jövőm, persze nem hiszem, hogy ugyanúgy 13 évet eltöltök benne, mint az F1-ben. A rajt azonban remek volt, jól érzem magam, szívesen látnak itt. Lett volna más lehetőségem is, egy évvel korábban hívott a Ferrari, az is érdekes lett volna, de jól döntöttem – mondta Webber, akinek egysége két órával a Le Mans-i viadal vége előtt adta fel a versenyt műszaki hiba miatt. – Boldog vagyok, nem hiányzik az F1. Az idény első versenyét Melbourne-ben még bizonytalanul néztem, de most már úgy vagyok vele, mint aki visszakapta az igazi életét.”

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a Maserati 100. születésnapja alkalmából Modenában megtartott rendezvényen beszélt arról, hogy sokan hamisan gondolták úgy, hogy amikor a minap az F1-et kritizálta, azt üzente, a Ferrari ki akar szállni.

„Sohasem mondtam, hogy a Ferrari elhagyná az F1-et, csak a problémákat soroltam fel, amelyeket meg kell oldanunk. A Ferrari 64 éve tagja az F1-es sorozatnak, és a jövőben is az akar maradni, ezért fontos, hogy jó irányba tereljük a sportágat” – mondta Montezemolo, emlékeztetve a régi igazságra: az F1 nem létezhet a Ferrari nélkül, a Ferrari nem lenne ugyanaz az F1 nélkül.

 

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Nico Rosberg277140
2.Lewis Hamilton455118
3.Daniel Ricciardo13579
4.Fernando Alonso1769
5.Sebastian Vettel2560
6.Nico Hülkenberg757
7.Jenson Button1443
8.Valtteri Bottas640
9.Kevin Magnussen1423
10.Sergio Pérez1420
11.Felipe Massa318
12.Kimi Räikkönen518
13.Romain Grosjean28
13.Jean-Éric Vergne28
15.Danyiil Kvjat34
16.Jules Bianchi12
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes258
2.Red Bull-Renault139
3.Ferrari87
4.Force India-Mercedes77
5.McLaren-Mercedes66
6.Williams-Mercedes58
7.Toro Rosso-Renault12
8.Lotus-Renault8
9.Marussia-Ferrari2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik