F1: a sisakkamera okozta Schumacher súlyos sérülését?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.16. 11:25
Meglepő teóriával álltak elő a Michael Schumacher balesetét vizsgáló nyomozók. Állításuk szerint ugyanis a hétszeres világbajnok sisakjára rögzített kamera apró darabokra törte a sisakot az ütközés pillanatában, és amiatt szenvedett életveszélyes sérüléseket Schumacher.

A nyomozók arra alapozzák a felvetésüket, hogy Schumacher a baleset ellőtt megfelelő sebességgel síelt, nem is hibázott, amikor elhagyta a kijelölt pályarészt, ráadásul még a felszerelésével sem volt probléma, mert azt korábban már ellenőrizték.

Ezt az elméletet alátámasztja az ENSA (chamonix-i sí-, és hegymászó akadémia) szakértői véleménye is, miszerint Schumacher sisakjának szerkezete meggyengült egy szilárd tárgytól, amikor a német nekiütközött a sziklának.

Ezt az elméletet alátámasztja az ENSA (chamonix-i sí-, és hegymászó akadémia) szakértői véleménye is, miszerint Schumacher sisakjának szerkezete meggyengült egy szilárd tárgytól, amikor a német nekiütközött a sziklának.

„A sisak teljesen széttört, az ENSA pedig megvizsgálta a darabok anyagát, és mindent rendben talált. De akkor az miért esett szét teljesen az ütközés hatására? Itt jön a képbe a sisakkamera. A laboratórium már megkezdte a teszteket, hogy kiderítse, lehetséges-e az, hogy a kamera gyengítette meg a sisak szerkezetét” – idéz a Telegraph egy, a nyomozáshoz közel álló forrást.

Ami biztos, hogy Patrick Quincy ügyész holnap hivatalos közleménnyel fog a nyilvánosság felé fordulni.

Mint ismert, a hétszeres világbajnok esetében továbbra is tart a felébresztési folyamat.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
12 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
12 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12