F1: még várni kell arra, hogy Hülkenberg aláírjon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.17. 13:33
Bár a német Bild hét eleji cikke nyomán sokan arra számítottak, hogy a Formula–1-es Lotus-istálló napokon belül bejelenti Nico Hülkenberg szerződtetését, erre a német pilóta ügynöke szerint legalább a jövő hétig várni kell.

A Bild szerint a Lotusnak sikerült megegyeznie a korábban Infinity Racing néven futó, a Red Bull-főszponzor Infiniti miatt Quantumra keresztelt befektetőtársasággal, amely 35 százalékos részesedést vásárolna a csapatból. Az amerikai és abu-dzabi érdekeltségű konzorciumnak köszönhetően a Lotus jövő évi költségvetése 200 millió euró fölé emelkedne, azaz megoldódnának az anyagi gondok.

„Nem reális, hogy Nico még a héten aláírjon, túl sok a papírmunka" – mondta Werner Heinz, hozzátéve, hogy még mindig van három érdeklődő a versenyző iránt. A pilóta a Japán Nagydíjon azt mondta, az Indiai Nagydíjig eldől a sorsa.

Hülkenberg szerződtetéséről a napokban magabiztosan beszélt Eric Boullier csapatfőnök, de eddig nem jelentette ki határozottan a Sauber-pilóta érkezését, hiszen Kimi Räikkönen távozása miatt félő volt, hogy bedől az üzlet a Quantummal, és fizető pilótát kell alkalmazni. Hülkenberg mellett ugyanis Felipe Massát és Pastor Maldonadót is szóba hozták a Lotusszal, utóbbi arra az esetre a B-terv, ha a Quantum visszalép, és olyan versenyzőre van szükség, aki pénzt hoz magával. Maldonado elégedetlen azzal, hogy a Williams egy helyben toporog, ezért szívesen váltana.

Legfrissebb hírek

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
2 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
18 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
21 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38