F1: Maldonado és a Williams szabadul egymástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.18. 18:26
null
Dickie Stanford csapatmenedzser megvédte Pastor Maldonadót, aki a jelek szerint így is, úgy is távozik (Fotó: Reuters, archív)
Világszerte több szaklap is arról számolt be, hogy súlyosan megromlott a viszony a Formula–1-es Williams-istálló és venezuelai pilótája, Pastor Maldonado között. A tavalyi Spanyol Nagydíj győztese az idén folyamatosan szidta a csapat autóját, de az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a Japán Nagydíj utolsó körében úgy előzte meg Valtteri Bottast, a saját csapattársát, hogy kilökte a pályáról.

„Ez már a harmadik idénye, de még mindig rengeteget hibázik. Dél-Koreában többször figyelmeztettük a verseny alatt, vigyázzon a jobb elsőre, maradjon ki a csatákból, de nyomta, mint az őrült, és három körön belül kivégezte az abroncsát" – mondta a német Auto Motor und Sportnak a csapat egyik, nevét elhallgató mérnöke. Dickie Stanford csapatmenedzser megvédte a venezuelait: „Még sohasem láttam olyan versenyautót, amelyik ennyire közömbös lett volna a beállítások megváltoztatására."

Ám már Maldonadónak is elege van, elhatározta, hogy olyan csapathoz megy, amelynél látható a fejlődés. Nicolas Todt, a menedzsere, aki Felipe Massának is intézi az ügyeit, már megálmodta a pilótapiaci mozgásokat: Maldonado átmegy a Lotushoz Kimi Räikkönen megüresedő helyére, a Williamsnél pedig Massa köt ki, aki a Ferraritól érkező Rob Smedley versenymérnökkel dolgozhat tovább. Bottas maradása biztosnak tűnik.

A Lotusnál azonban csak akkor jöhet szóba Maldonado érkezése, ha nem sikerül megegyezni az új befektetőkkel, és fizető pilóta kell. Egyébként Nico Hülkenberg lesz a kiválasztott.

A brazil O Estado de Sao Paulo szerint Claire Williams, a Williams-istálló megbízott csapatfőnöke a Japán Nagydíj után Venezuelában járt, ahol a helyi vezetőkkel arról tárgyalt, mennyiért szállhat ki a PDVSA (a Maldonadót támogató állami olajtársaság) a többéves szponzori szerződésből, amely évente 35 millió eurót hoz a grove-i istállónak. Azaz Maldonado a jelek szerint mindenképpen távozik az év végén, csak még azt nem tudni, hol folytatja.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
10 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik