F1: Kár a defektért, ez volt a legjobb rajtom idén - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.13. 10:10
Lewis Hamilton versenye már a Japán Nagydíj rajtjánál véget ért, jó indulását követően ugyanis koccant Sebastian Vettellel, a jobb hátsó gumija defektes lett, és bár új kerekeket kapott, az autója megszenvedte a károkat, nem lehetett vele versenyezni, ezért hét kör megtétele után kiállt az angol. Úgy véli, a csapat kemény munkája mellett idei legjobb rajtja veszett kárba.
„Nagyon balszerencsés eset volt, sajnálom a csapatot, mert nagyon keményen dolgoztak a srácok. Sokkal többet érdemeltek volna – mondta Hamilton. – Nagy kár a defektért, hiszen ez volt a legjobb rajtom ebben az idényben. Néhány pillanatig szenzációs érzést éltem meg, kitörtem a két Red Bull között, de aztán azonnal éreztem, hogy nagy a baj. Csalódott vagyok, de ilyen az élet.”
Legfrissebb hírek

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
50 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
17 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
21 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
Tegnap, 13:30

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
Tegnap, 13:23

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26