F1: a KERS-re nem foghatom – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.12. 10:12
Sebastian Vettel csapattársa, Mark Webber mögött a második helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérő edzésén Suzukában, ami megfosztotta annak a lehetőségétől, hogy újabb tökéletes versenyhétvégét (Grand Slam – pole pozíció, rajt-cél győzelem, leggyorsabb kör) teljesítsen. Annak ellenére, hogy teljesítményében szerepet játszott az energia-visszatápláló rendszer meghibásodása, Vettel nem ebben kereste az első rajthely elszalasztásának okát.

Sebastian Vettel nem tudta használni a KERS-t első gyors körén a Q3-ban, és noha a csapat helyre tudta hozni a problémát a második próbálkozásra, a háromszoros világbajnok német pilóta nem gondolja úgy, hogy emiatt az átmeneti technikai hiba miatt esett ki a ritmusból.

„Volt egy problémám, de nem hiszem, hogy ez belejátszott abba, hogy nem találtam meg a ritmust – kezdte Vettel – rengeteg körre van lehetőségünk. Gratulálok Marknak, kiváló kört teljesített. Nem szeretem a „ha ez nincs” kezdetű mondatokat, ezekkel nem kell foglalkozni, a második helyet értük el. Örülök az eredménynek, a csapat első sorának, ami nagyszerű. Az autó fenomenális volt.”

Hozzátette, hogy az, hogy a Q3-ban első mért körén szélesre vette a Spoont, azt bizonyítja, hogy a határon autózott:

„Azt hiszem, mindenki a határt feszegette, a szél pedig néhol különösen izgalmassá tette a dolgokat, és így becsúszik egy-egy hiba. A pályán tudta maradni, a következő alkalommal pedig kicsit konzervatívabb voltam.”

Legfrissebb hírek

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
15 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
18 órája

A Ferrari hengerelt a monzai nyitányon; a McLaren hátrányban kezdett

F1
22 órája

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
22 órája

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
2026.09.03. 15:38

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48